GARANCIA A MINŐSÉGRE, AVAGY A ROZSNYÓI PÉTER TRIÓ EMLÉKEZETES KONCERTJE A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2016. OKTÓBER 21-ÉN

Aki kicsit is ismeri a BJC programszerkezetét, az már régen megállapíthatta, hogy a Harmónia Jazzműhely péntek esti koncertjei biztos garanciát jelentenek a legmagasabb (jazz)zenei élményekre. Így volt ez tegnap este is, amikor a Veszprémből a hazai jazzelitbe került kiemelkedő zongorista-zeneszerző, Rozsnyói Péter triója adott nagysikerű koncertet a BJC lelkes közönsége számára.

Nézzék el nekem elfogultságomat a főszereplő vonatkozásában, de számomra Péter a tengersok (és jobbnál-jobb) hazai jazzpianisták között is az elsők közé tartozik. Emlékszem, hogy Kőszegi Imre együttesében csodálkoztam rá játékára első ízben, még a boldog emlékezetű márványtermi koncertek valamelyikén. Azóta minden alkalmat megragadok arra, hogy lássam-halljam, mindkét lemezét (Autumn Witch és Pain of an Angel) gyakran meghallgatom. Bátran állíthatom, hogy ezek a világszínvonal kategóriájába tartoznak. Art of the Trio, a la Mehldau, Jarrett, Bill Evans. Nem Ramsey Lewis, Michel Camillo, vagy más dagályos játékosok. Persze ők is jók a maguk nemében, de nem az én világom.
Péter művészete meggyőző bizonyítéka a trió formáció életképességének. Utoljára alig több mint fél éve láthattuk a BJC-ben (március 18-án), amikor rendhagyó felállásban szerepelt: Egri János bőgőzött, Csízi László dobolt és fúvós szólista is volt: az ifjú szaxofonos Molnár Sándor. (De azok számára, akiket érdekel Péter korábbi tevékenysége, még elmondom, hogy két korábbi BJC trió-fellépéséről írott beszámolóm archívumunkban fellelhető. 2012. november 9-én Orbán György, 2013. október 4-én pedig Pecek Lakatos Krisztián társaságában játszott – és mindkét alkalommal Mohay András ült a doboknál (nyugodjék békében!). Egyébként Pétert annyira lesújtotta Andris tragikus halála, hogy a neki dedikált „Pain of an Angel” című lemez borítójára ezt írta: „Az albumot soha nem múló szeretettel ajánlom Mohay András emlékének, aki a legjobb barát és felejthetetlen dobos volt. Amikor távozott, úgy éreztem, hogy a trió is meghalt Vele együtt.”

Jó, hogy az idő gyógyszer a legnagyobb fájdalomra is, és Péter hosszú szünet után újra folytatta kiemelkedő hangszeres és komponista tevékenységét. Ezúttal szerencsé(nk)re a rendkívül foglalkoztatott Orbán Gyuri, a trió eredeti bőgőse vitte a basszus-szólamot, a doboknál pedig a mostanában (így ez év március 18-án is) a trió ritmustandemjének másik oszlopát jelentő Csízi Laci ült az aranyszínű Gretsch szerelés mögött.
Péter némi szelíd keserűséggel úgy konferálta fel a műsort, hogy az új – tavaly decemberben megjelent – „Pain of an Angel” című lemez anyagát játsszák el nekünk. És így is történt. Az első félidőben sorrendben a „Little Song”, a „Monk”, a „Heartbeat of a Friend Who Is No More” és a „Song for my Grandpa” című Rozsnyói-opuszokat hallhattuk, majd a második szett – stílszerűen – a „The Beginning”-gel kezdődött, majd a címadó „Pain of an Angel” következett, végül két „hozott anyag”: a „Here’s That Rainy Day” című, standard, majd a svéd énekesnő Monika Zetterlund sikerszáma a „Trouble” (Péter a svéd címet is tudta). Persze a vastaps miatt ráadást is kellett adniuk, ez pedig Péter első „Autumn Witch” című lemezéről az „A (K)night Out” volt. (Szójáték a lovag és az éjszaka szóval, egyben a K.O. a kiütést jelenti az ökölvívásban.)
Mindenképpen szólnom kell itt Péter komponista talentumáról. A mai időkben szinte elvárás, hogy a jazz-zenészek (és énekesek) saját szerzeményeket adjanak elő. Ennek a kihívásnak csak igen kevesek képesek megfelelni (bár szinte mindenki megpróbálja), nos, Péter ezen kevesek egyike. Első albumán öt, a másodikon mind a hét track saját szerzemény. És milyen csodás dallamok, bármelyik helyet kaphatna a jazz nemzetközi repertoár készletében. Péter kompozícióit, és persze hangszeres játékát is a szépség és a tökéletességre való törekvés jellemzi. Kísérőit sem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. Orbán Gyuriról már említettem, hogy a legfoglalkoztatottabb bőgősök egyike. Csodaszép soundja, lelkes játéka lebilincselő. A zongora főszerepe mellett szinte minden számban szólista szerepet is kapott, szépen megkonstruált szólói magában is megállnának, mint valami önálló zenedarabok. Nem véletlenül arattak nagy sikert. (Egyébként is „jó közönség” volt, olyanok, akik nem egy sör, hanem a zene kedvéért voltak jelen.) Csízi Laci is remekelt, szenzitív hozzáállását nem véletlenül választotta Péter Mohay Andris távozása után. Nagy négyezései voltak, de igazi szólója csak egy számban, az „Angel”-ben volt. Ő is bőven kapott az elismerésekből.
Hogy milyen bűvölője a billentyűknek Péter, azt a két – nem saját – szerzeménnyel is bizonyította. Ahogyan pl. Jarrett képes a legismertebb standardeket is újjávarázsolni, nos, erre volt kitűnő példa a „Here’s That Rainy Day”, a svéd darab pedig éppen ismeretlenségével volt jó választás, nagyon beillett a sorba.
Nagy zenei élményben volt része annak, aki tegnap este a BJC-t célozta meg, de alighanem többségben voltak azok, akik nem véletlenül tévedtek be, hanem tudták, hogy mire jönnek. Ennek a triónak a játékát sokkal gyakrabban szeretnénk élvezni, jómagam a jövőben is árgus szemekkel figyelem, hogy merre játszanak. Ha valakik, hát ők azok, akikre még inkább érvényes az általam oly’ sokszor idézett közhely: „Az élő zenét, a szemünk előtt megszülető varázslatot pedig semmi sem helyettesíti!”