EGYÜTT ÉNEKELTÜNK
A Budapest Jazz Club péntek estéinek műsorfelelőse, a Harmónia Jazzműhely szervezésében az Elsa Vallé Jazz Latin Syndicate koncertjére válthattak jegyet a jazz latin vonulatának kedvelői. A hatfős szindikátusból ezúttal öten léptek a színpadra, Elsa mellett a szaxofonokon és fuvolán is játszó Winand Gábor énekelt, Szakcsi Lakatos Béla zongorázott, Orbán György bőgőzött és Kőszegi Imre dobolt.
Csaknem egy éve láttam utoljára Elsa Vallé nagy nevekből álló sztárcsapatát. Akkori élményeim nyomán született beszámolómat, és főleg annak címét, szerencsére a hazánkban élő kubai énekesnő is megkedvelte. „SEÑORA ELSA Y LOS CINCO HOMBRES” idézi nagyot nevetve ahányszor találkozunk. Különösen a „los cinco hombres”, azaz az öt (férfi)ember deríti jókedvre mindig, ennek péntek este a színpadon is hangot adott. Most nem cinco hombres, nézett rám, és bemutatott a közönségnek, most csak quatro, folytatta a zenekart bemutató felkonferálás közben, utalva az eredetileg öt emberből álló kísérő csapatra, akik közül csak négy volt jelen. Sajnos az általa Babucinak becézett Babos Gyulának ezen a napon még pihennie kellett az orvos javaslata szerint, de aggodalomra semmi ok, hamarosan viszontláthatjuk majd újra a színpadon. A gitár kiesésével a zongora több feladatot kapott, Elsa többször „provokálta” Szakcsit szólózásra, gyakrabban vonta bele a zenészekkel kezdeményezett évődő „párbeszédeibe”. Ezek a párbeszédek fontos részei zenéjének, a hangulat fokozásának. Elsa külön-külön sorra vett mindenkit, a szólók közben énekkel, beszólásokkal tovább inspirálva a kiszemeltet. A laza vázra épült műsortervben a számok hossza, sorrendje az előadás közben alakult, a pillanatnyi hangulat, benyomások, és a közönség visszajelzései szerint. A kihagyhatatlan „Bésame mucho” mellett több számot hallhattunk a szerelemről, és az anyaföld, Kuba szeretetéről. Elsa többi honfitársához hasonlóan rajongásig szereti Kubát, Yo quiero Cuba, énekelte több refrénben, de mint elmondta, Castro politikáját már kevésbé, hiszen ezért is él lassan két évtizede hazánkban. A műsor gördülékenyen haladt, megtorpanás, tanácstalanság nem volt. Elsa egyre jobban hangolta a közönséget is a ritmusokra, a közönség egyre jobban buzdította a zenészeket, egyre inkább résztvevőjévé válva a zenének. Teltház volt, többeknek ülőhely sem jutott, oldalt állva ringatóztak a ritmusokra, melyek most is egyik pillanatról a másikra csaptak át a lírai lassúból szédítő tempóba. A koncert alatt többször megénekeltetett közönség a ráadásban már Elsa buzdítására már állva tapsolva énekelte a refrént, otthagyva zongoráját Szakcsi Lakatos Béla is beszállt a kórusba. Jazztörténeti pillanat volt számomra, legalábbis én nem hallottam Szakcsit dalra fakadni. Maloschik Robi persze a hatvanas évek legvégén, az akkor zenei központnak számító Víg Matrózban járva hallotta őt a legendás Pege kvartettel néhány számban énekelni, de az azóta eltelt évtizedekből ő sem emlékszik hasonló eseményre. Felbuzdulva a főszerkesztői információtól, tovább kutattam Szakcsi énekesi pályafutását. Érdekes dolgot találtam, ahogy ő erről saját maga beszél Turi Gábor könyvében. „1966-ban hazajöttem, tíz táncosnővel énekeltem a tévében, és táncoltam. A legnagyobb show-man voltam, fiatal, nem ilyen kövér, mint most. Mentem haza az adás után, anyám meg apám ültek szomorúan. Na, kérdem, milyen volt? Megszólalt anyám: fiam, ezért taníttattunk mi téged zongorázni?” Természetesen sok más érdekesség, kordokumentum is olvasható az interjú kötetben. A világhálón is megtalálható az idézett interjú hozzáférhetősége: http://turigabor.hu/node/512 , innen kiindulva érdemes tovább böngészni, és elolvasni a többit is. Visszatérve Szakcsi szindikátusi szerepkörére, azért továbbra is a zongora maradt fő eszköze, ahogy Orbán Gyurinak a bőgő, Kőszegi Imrének a dob, és remélhetőleg a hamarosan visszatérő Babos Gyulának a gitár, Winand Gábor pedig a fúvós hangszerek mellett a lehengerlően tehetséges Elsa Vallé-val fog énekelni, a rendkívül gazdag latin jazz egy speciális, népszerű ágának egyre gyarapodó táborának nagy örömére.
