PÁRHUZAMOSOK TALÁLKOZÁSA
A Budapest Jazz Club pénteki programjai mindig különleges élményt kínálnak. Ezúttal a Harmónia Jazzműhely szervezésében három zenész találkozásának lehettünk tanúi. Horváth Kornél, Lantos Zoltán és Borbély Mihály saját útjaikat járva már találkoztak egymással, de trióban most játszottak először.
Mindhárman különböző formációk tagjaként, vagy szólistaként elismert művészek a nép- és világzene, a jazz- és a kortárszene területén. Hasonlóan gondolkodnak a zenéről, a mélységek mellett képesek a zenében rejlő játékosságot, humort is a felszínre hozni. Ketten közülük, Horváth Kornél és Borbély Mihály a legrangosabb állami kitüntetést, a Kossuth-díjat is megkapták. A pénteken fellépett hármas legidősebb tagja az 1954-ben született Horváth Kornél, akit mostanában igen ritkán láthatunk hazai színpadon. A világszerte elismert ütőhangszeres művész számos rangos fesztivál meghívottjaként járja a világot, fellépett több mint 20 európai országban, az Egyesült Államokban, Mexikóban, Észak-Afrikában, Indiában, emellett hazai, európai, és az egyesült államokbeli főiskolákon és egyetemeken tart bemutató előadásokat, workshopok-at. Igazán a 87-től 93-ig létezett Trio Stendhal tagjaként figyelhettünk fel rá, mely felállásban Dés Lászlóval és Snétberger Ferenccel játszott együtt. Ezzel a trióval járt 1988-ban Indiában is, ahol Delhiben, egy fesztiválon találkozott először a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán klasszikus hegedű szakon diplomát szerzett Lantos Zoltánnal, aki a Dresch Quartetben eltöltött két év után 1985-ben utazott Indiába, hogy indiai klasszikus zenét tanuljon. A pénteki fellépők legfiatalabbja, az 1962-ben született Lantos 1994-ben tért vissza Budapestre. Kilencévnyi tanulás, tanítás és koncertezés tapasztalatait feldolgozva alakította saját hegedűhangját, melyben az általa megismert tradicionális keleti zenék hangzásvilága ötvöződik, az újra felfedezett hazai gyökerek mellett, a kortárszene és a jazz friss áramlataival. Ez a megtalált egyéni hangzás, a „sound” ugyanolyan fontos része a zenéjének, mint a dallam, vagy a ritmus. Megalapította Mirrorworld nevű formációját, melyben többek között Horváth Kornéllal is együtt játszott, aki első jelentős nemzetközi sikerét ezzel a kvartettel ’98-ban, a lipcsei jazz fesztiválon aratta. Horváth Kornél mellett az első időszakban a Mirrorworld formációkban megfordult Dés László és Juhász Gábor, később pedig Lukács Miklós, Kaltenecker Zsolt és a pénteken is fellépett Borbély Mihály. Hármójuk közül talán őt kell a legkevésbé bemutatni, a hazai jazzpódiumokon ő az egyik legnépszerűbb, és legtöbbet fellépő művész. Az 1956-ban született tanár úr évtizedek óta generációk sorát készítette fel a zenészi pályára, átadva a zene szeretetét, műfaji korlátok nélkül.
A BJC pénteki koncertjén zenét hallhattunk, szabadon szárnyalót. Három azonos hullámhosszon érző muzsikus játéka, mondhatjuk, world jazz. Találó, mert a „world music” sajnos már elvesztette eredeti jelentését, sokan tévesen mindenre ráhúzzák. Az egymástól különbözőnek elkönyvelt zenék szimbiózisából újat teremtő „világzene” műfaji meghatározását eredetileg nem népzenére, és nem valamilyen népies löttyel nyakon öntött katyvaszra használták. Ezen az estén a génekben hordozott, megélt, és játszott népzenei motívumok egyesültek a jazz adta improvizáció szabadságával és hoztak létre egy új zenét, mely mindenkit magával ragadott. Mindezt csaknem egy nagyzenekar hangszerarzenáljával sikerült bemutatniuk. Horváth Kornél a legkülönfélébb ütőhangszereken kívül a basszusfuvolát is megszólaltatta, Borbély Mihály szaxofonjai mellett majdnem az általam ismert összes fa- és nádfúvós hangszeren játszott. Hozzájuk képest Lantos Zoltán „mindössze” két hangszert hozott magával, egy 5-húros, és egy különleges, számára készült 5+16 húros hegedűt (tarangini). Hegedűit a spanyol Ricardo Margarit mester készítette számára. Hegedűjátékában alkalmazta az új technológiákat is, hegedűk hangját olykor elektronikus eszközök, effektek és a live sampling használatával szólaltatta meg. Horváth Kornél duóban kezdett Borbély Misivel, majd Lantos Zoltánnal is duóban folytatta, majd az első rész végén, és a második részben trióként játszottak. Elhangzottak régebbi, és a koncert előtti napokban született darabok is, a többnyire közösen írt kompozíciókhoz, hol az egyikük, hol a másikuk adott többet hozzá. A ráadás sem maradhatott el, így még egy szám erejéig tovább élvezhettük a három muzsikus önfeledt játékát. Remélem, párhuzamosan alakuló pályájuk során nem a végtelenben találkoznak legközelebb.
