Az Ávéd–Rozsnyói– Barcza Horváth–Gyárfás Quartet igazi kamara jazz koncertje a Budapest Jazz Clubban január 15-én
A Harmónia Jazzműhely ezúttal különleges összeállítású quartet szerepeltetésével lepte meg a BJC jazzkedvelő közönségét. Ávéd János (tenor és szoprán) szaxofonon, Rozsnyói Péter zongorán, Barcza Horváth József bőgőn, Gyárfás Attila dobokon játszott. Az együttes tagjai egyenként is kitűnő jazzmuzsikusok („all stars” kombináció, ahogy Pallai Péter, az est szervezője nevezte őket), de még nem játszottak együtt ebben az összeállításban.
Nagy várakozással ültem be, a sokak által kedvelt jazz klub, a BJC gyertyafényes nézőterére. Kíváncsian vártam, hogy a különböző együttesekből jól ismert, kitűnő négy muzsikus hogyan szól majd együtt? Ávéd János szerepléseit a triótól a big bandig szinte fel sem lehet sorolni. De talán az „Ávéd Balance” együttesében bontakoztatta ki legjobban a saját egyéniségét. Rozsnyói Péter zongorás trióival vált ismertté és nagy kedvencemmé is. (2013 áprilisában, még a dobnál, a korán elhunyt Mohay Andrással, 2015 májusában Orbán György bőgőzése mellett Balázs Elemér dob játékával itt a BJC-ben volt alkalmam megcsodálni játékukat.) Barcza Horváth József igazi „all round” zenész, a hazai élvonal szinte minden tagjával játszott már. Gyárfás Attila pedig a feltörekvő nemzedék új csillaga, modern dobolása már több együttes ritmusalapját forrósította fel. A kérdések továbbra is motoszkáltak bennem. Volt-e alkalmuk alapos próbákra?, Milyen szerzeményeket tűztek műsorukra? Milyen zenei irány bontakozik ki játékukból?
A koncertet egy Lennie Tristano szerzeménnyel nyitották (317 East 32nd Street). Közép tempójú swinggel melegítették fel a szépen összejött közönség hangulatát. (Feltűnt, hogy a szokásosnál is örvendetesen több fiatalt, főleg zenész palántát, lehetett látni a sorok között. Gondolom ennek egyik oka a délutáni vizsga koncert lehetett.) Az igazán lelkes, értő közönség, már az elő szám nagyszerű szólóit kitörő tapssal fogadta. Ezt követően Ávéd János állt a mikrofon elé, magára vállalva a konferálás feladatát. Elmondta, hogy néhány standard mellett az együttes tagjainak szerzeményeit fogják játszani az est folyamán. Bejelentette a következő darabjukat, amit Rozsnyói Péter a nagy jazz ikon tiszteletére írt „Monk” címmel. Élénk be bop nóta, pikáns akkordokkal, ördögi tenorfutamokkal. Gyönyörű ballada következett (New Page címmel), amit egy szép tenor monológ indított útjára és Barcza Horváth Józsi csodálatos bőgőszólója „mesélt” tovább, de Rozsnyói Péter éteri billentésű játéka zárt le. Olyan kiegyensúlyozott kamara játékot hallhattunk, ami ritkaság számba megy. Barcza Horváth szerzemény, az „I Could”, groove-os alapritmussal élénkítette fel a figyelmet. A szerző nagyszerű bőgőszólója mellett Gyárfás Attila változatos ritmus variációiban gyönyörködhettünk. (Már az üres színpadon feltűnt, hogy a BJC csillogó, új Gretsch dob szerkójára, Attila különleges cintányérokat hozott: kis 10”-os lábcineket, egy 20”-os és egy 18”-os kúp nélküli lapos tányért. A száraz lábcin hang jól ellenpontozta a ”zenésebb” nagy tányérokat, kifinomult kamarahangzást eredményezve.) Az első részt egy lendületes Bob Mintzer szerzeménnyel zárták (Re-re), lubickoltak a szólóikban, „négyezésben”, egymást inspirálva.
A hosszúra nyúlt szünet után, Ávéd János újra bemutatta az együttes tagjait és saját szerzeményével indítottak (Blue4Mode). Igazi hajtós, ráhangolós darab volt a közönség felélénkítésére, kiadós, érzékeny dobszólóval. A következő darabban Gyárfás Attila is bemutatkozott szerzőként (A Smiling Widow), méghozzá igen különleges modern harmónia világú, időnként szabad zenei részekkel rendelkező darabbal. A közönség lélegzet visszafojtva hallgatta, mintha angyal szállt volna a BJC felett. (Nekem a spiritualitása folytán a Coltrane Quartet „A Love Supreme” felvétele ugrott be, hangzásában, varázsában, harmónia világában ahhoz állt közel az előadásmódjuk.) Kifinomult kamara jazzt hallhattunk, katarzis érzéssel. A zene varázsa közben nem tapsolt az értő közönség, de utána tapsvihar tört ki. Ha lehet még ezt a hatást fokozni, a következő Rozsnyói darabbal (The Beginning) még sikerült. Gyönyörű fugás zongora futamok vezették be, majd a fülbemászó témát a szopránszaxofon és a zongora együtt játszotta. Nagyszerű szólók hangzottak el. (Ha már az előbbi darabot valamilyen ideálhoz hasonlítottam, ezt a darabot a Modern Jazz Quartet kifinomult kamara játékához lehetne. Kiegyensúlyozott, gördülékeny, finom játék. Nem is értem, hogy első együtt játékuk alkalmából, hogy tudtak ennyire egymásra hangolódni? Csak a mindegyikükre jellemző muzikalitás, fölényes hangszerkezelés, egymásra figyelés a magyarázat. Ami ugye maga a művészet.) Ujjongó tapsvihar kísérte az est csúcspontját jelentő produkciót. Itt említeném meg, hogy mekkora szerepe van egy koncerten a tökéletes hangosításnak. Ezt a kamara játékot csak így lehetett élvezni, hogy minden hangszert külön, kiegyensúlyozottan lehetett hallani. Dicséret illeti a műszaki stábot! Egy standard, az „All of Me” (Gerald Marks-Syemour Simons) felszabadult eljátszásával, nagyszerű szólókkal búcsúztak egyenként a közönségtől az „all stars” együttes tagjai, nagy sikert aratva.
Reméljük ez az összeállítás nem csak egyetlen összjátékra, nagyszerű koncertre korlátozódott, mert a mostani sikerükből ítélve nagy igény lenne a folytatásra is.
