JazzMa - Hírek - HAPPY REUNION, AVAGY FÁBIÁN JULI ÉS MOLNÁR ENIKŐ KONCERTJE A GYÁRFÁS TRIÓVAL A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2015. JÚNIUS 19-ÉN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: DESEŐ CSABA

HAPPY REUNION, AVAGY FÁBIÁN JULI ÉS MOLNÁR ENIKŐ KONCERTJE A GYÁRFÁS TRIÓVAL A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2015. JÚNIUS 19-ÉN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: DESEŐ CSABA

2015. június 20., Márton Attila-Deseő Csaba

A Harmónia Jazzműhely mindig megbízható péntek esti programja ezúttal sem okozott csalódást és az évadzárást két remek hazai jazzénekesnő fellépése tette emlékezetessé. Ilyen tömeget csak a legnagyobb amerikai sztárvendégek fellépésekor láttam a klubban. (Még asztalok sem voltak, hogy minél többen beférjenek, de így is sokan csak a fal mellett állva hallgatták végig a koncertet, senki nem ment haza, sőt mint utólag megtudtam, voltak akik be sem jutottak a terembe.) A két énekesnő és a három zenész tényleg tudása legjavát nyújtva szórakoztatta a nagyérdeműt, mindenki számára befogadható, magas színvonalú, a műfaj velejét jelentő muzsika hangzott el mindvégig, amit a hálás közönség zajos tetszésnyilvánítással nyugtázott.

Az első szett egy ifjú énekesnőt ígért. Kis hazánkban az utóbbi évtizedekben hihetetlenül sok „dívajelölt” jelentkezett és bizony többségük a hullócsillagok természete szerint el is tűnt az éji homályban. Csak remélni tudjuk, hogy Molnár Enikő esetében nem így lesz, hiszen a tegnap este is bizonyíték arra, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy ezen a rögös pályán sikerrel haladjon. Elmondta róla Gyafi a közönségnek, hogy a tavaly nyári Lamantin jazztáborban figyelt fel rá, és azóta is igyekszik segíteni fellépéseiben. Jómagam először láttam, de Csécsi Attila barátom már kétszer is megcsodálhatta művészetét, tavaly ősszel a Hálóban, idén pedig a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, utóbbiról be is számolt honlapunkon. Érdekes véletlen, hogy a fáradhatatlan aktivitásáról híres Gyafi és zenészbarátai társaságában Enikő ma (azaz szombaton, 20-án) este 10 órakor fellép a Múzeumok Éjszakája alkalmából a Postamúzeumban is (VI., Benczúr u. 27.), amit ajánlok olvasóink szíves figyelmébe. És akkor most nem a beszámoló legvégére, hanem már most idebiggyesztem állandó szlogenemet: „az élő zenét semmi sem pótolja”!

Fábián Julit aligha kell bemutatni, hiszen szépen ívelő pályát mondhat magáénak. Jómagam is nagyon régen ismerem és szeretem művészetét. Ha jól emlékszem éppen Gyárfás Pistával és Deseő Csabával láttam-hallottam először a Márványteremben 2003-ban. Akkor szerepelt Csaba és Gyafi „Tale” című lemezén is, három számban énekelt. Aztán fellépései mellett saját lemezeivel is megismerkedhettem, sőt különböző lapokban írhattam is elismerő kritikáimat róluk. A sokoldalú énekesnő bátran próbálkozott a „könnyűműfaj” legváltozatosabb irányzataival – és minden területen sikerrel szerepelt. Pályája sikeresen indult olyan együttesekkel, mint a Soft Jazz Band, az Erik Sumo Band, a Jazztet, a Just in Time és a Barabás Lőrinc Eklektric. Telitalálat volt Jazz Riff nevű együttesével készített albumának címe a „Honey&Chili”, hiszen mind Juli egyéniségében és előadásmódjában, mind pedig repertoárjának megválasztásában együtt van az édes méz és a csípős paprika. Ő az, aki a rá jellemző (és mifelénk nem túl gyakori) „dögös” hang mellett tud érzelmes, sőt érzéki is lenni. Kirándulása a pop világban is zajos sikereket hozott, gondoljunk csak az Eurovíziós dalversenyben való szereplésére, vagy a Zoohacker-rel (alias Palásti Kovács Zoltánnal) készített „Girly” cmű lemezére. Sok éves együttműködése Sárik Péter zongoristával is számos koncertet és a „FeelHarmony” című CD-t eredményezte, amelyen a jazz standardek és pop dalok sajátos feldolgozása még a vájtfülű ítészeket is meglepte. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Juli kétszer is volt az egyik legnevesebb európai jazzének-verseny, a Montreux-i Jazz Voice Competition döntőse. Mind emellett igényes komponista és szövegíró is, dalszerzőként is több nemzetközi verseny díjazottja.

A kísérő zenészekről mi újat is mondhatnék? Honlapunk közel négy és fél éves fennállása alatt alighanem a népszerű Gyafiról írtam a legtöbbször, aminek egyszerű oka van: az ő hihetetlen aktivitása, munkabírása. Művészete pedig nemcsak hazai, de európai mértékkel mérve is kiemelkedő. Vele kapcsolatban is elmondható, hogy amennyiben kicsit (nap)nyugatabbra született volna… Évtizedek óta megszámlálhatatlan formációban hallottam őt és nemkülönben az ugyancsak „all round” zenészt, a dobos Jeszenszky Gyurit is. A bőgős Oláh Zolival, már csak fiatalabb kora (1974) miatt is kevesebbet találkoztam, de ő is a hazai jazz élvonalába tartozó művész, szóval „jegyzik a tőzsdén”, mint mondani szokás… (Ahogyan hallottam, egyébként is vagy két évig Berlinben élt, nem csoda, ha nem találkoztam vele.) Az biztos, hogy ízes játéka, gyönyörű „sound”-ja énekesek kísérőjeként is eszményi. Öröm volt látni-hallani ismét „hazai pályán”.

A magamfajta mindenevő, de mégiscsak kicsit konzervatív öreg (jazz)róka természetesen nagy érdeklődéssel olvastam a Pallai Péter-Kerekes György duó előzetesét honlapunkon, mely szerint a Harmónia Jazzműhely évadzáróján „Fábián Juli visszatér gyökereihez és ismét a Gyárfás Trióval énekel”. Ezzel a várakozással ültem be a BJC-be pénteken este – és nem csalódtam!

Mindkét szett a trió hangszeres játékával indult, majd az énekesnő következett. Az első részt a híres Charlie Christian original a „Seven Come Eleven” indította, majd Gyafi a színpadra szólította Enikőt. A nagy amerikai daloskönyv standardjai következtek igazán autentikus előadásban: a „Fine and Mellow” Billie Holiday repertoárjából, Annie Ross nagy sikerszáma a „Twisted” (Wardell Gray szerzeménye), a „Softly, as in a Morning Sunrise”, Jobim „Favela”-ja, és a „The Way You Look Tonight”. Most jut eszembe, az "It Could Happen to You"-t is énekelte.

Persze az est sztárja, a szó legnemesebb értelmében vitathatatlanul Fábián Juli volt, így természetesen az ő műsora volt a hosszabb. A szünet után a „Volare” című híres Domenico Modugno slágerral indított a trió, majd a felfokozott várakozásban végre Juli lépett a pódiumra. Nagy ováció fogadta, egyébként is tényleg forró hangulat és – mint már említettem – dugig megtelt nézőtér jellemezte a tegnapi koncertet. Az előzetes ígéreteknek megfelelően ez az est tényleg a standardekről szólt, de milyen kreatív interpretálásban, teljesen sajátjukká formálva. Pedig a „Summertime”-mal indított Juli, de mit hozott ki ebből a mindenki által ismert Gershwin melódiából… A többi dal is a népszerű jazzslágerek köréből került ki, másodikként jött Horace Silver eredetileg instrumentális száma a „Doodlin’”, ami persze énekelve – ha lehet – még hatásosabb, már csak különös dallamvilága révén is. Ezt követte a „Bye Bye Blackbird”, s ha már a fekete jött divatba, akkor a „Black Coffee”-nak is el kellett hangoznia. De a latin ritmus sem hiányozhatott, így hallhattunk egy le nem rágott bossa novát – a „Dindi”-t (ejtsd: dzsindzsi!), Ellington-t pedig a minden swingelők „himnusza” a vérpezsdítő „It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing)” képviselte. Végül egy pop-remekkel Bill Withers slágerével az „Ain’t No Sunshine”-nal zárta (volna) az estet Juli, de a szűnni nem akaró vastaps miatt még meghallgathattuk a „My Funny Valentine”-t egy csodás Juli-Gyafi duett formájában.

Juli sokoldalúságát nem kell bizonygatnom, nekem persze a jazz területén nyújtott kimagasló teljesítménye a szívem csücske. Remek, erőteljes hangja, időérzéke, frazeálása, könnyed természetességgel előadott scat-elése, egész habitusa ideális jazzénekesnővé teszi. Szívből kívánjuk, hogy a trióval együtt minél többször láthassuk majd a jövőben is, hiszen – és erre a tegnap este a bizonyíték – óriási igény van a jóízű swinges mainstream jazzre, amely lassan „hiánycikk” lett a hazai palettán. Nos, a tegnap este valamennyire enyhítette a hiányt!