SEÑORA ELSA Y LOS CINCO HOMBRES
A Luiza Zan utáni sokkot alig kiheverve ismét egy csodálatos énekesnőnek tapsolhattam. Ezúttal a Kubában született, de 16 éve itt élő Elsa Vallé varázsolt el együttesével. A Budapest Jazz Club közönsége a híres havannai Tropicana-ban érezhette magát. Az Elsa Vallé Jazz Latin Syndicate igazi sztárcsapattal érkezett a Harmónia Jazzműhely szervezte pénteki koncertre.
MC Kerekes Gyuri, másodállásban jazztörténeti könyvíró
A szindikátusba csupa nagy név került, a magyar jazz zenészek legjobbjaiból válogatva. Kerekes György bemutatta a címben említett hölgyet, és az öt férfit. Így először a hölgy férje, Winand Gábor – ének, szaxofon, fuvola, majd Szakcsi Lakatos Béla – zongora, Babos Gyula – gitár, Berkes Balázs – bőgő, Madai Zsolt – dob, és legvégül az est főszereplője, a zenekar vezetője, Elsa Vallé lépett a klub színpadára. Két helyen változott a meghirdetett felállás, Orbán György helyett Berkes Balázs ugrott be bőgőzni, Kőszegi Imrét pedig a fiatal (?) Madai Zsolt (1974) helyettesítette.
Az örökifjú Berkes Balázs, aki 78 évével korelnök az aktív zenészek között, a mögötte álló rutin és tudás ellenére kicsit aggódott a koncert előtt a kották hiányosságai miatt. Régen játszott latin zenét, és tőle megszokhattuk, hogy mindig a tökéletesség a mércéje. Elsa azonban kiadta a parancsot, „vamos muchachos!”, azaz gyerünk srácok, így elszálltak az aggodalom felhői, és ő is felszabadultan vett részt a játékban.
A hosszú számokban a kotta amúgy is csak a kiindulási pontot körvonalazhatta, mert úgy tűnt, mintha Elsa a pillanatnyi hangulat és érzelmi benyomásai szerint diktálná az ütemet. Lassú altatásból, monoton latin tempóból hirtelen vad, fergeteges zuhatag tört elő, majd újra lírai halk rész következett. Tradicionális részletek keveredtek a mai latin irányzatokkal. Az énekesnő karmesterként, hol lassúbb és halkabb, hol gyorsabb és hangosabb módot vezényelt. Mindegyik zenészhez külön is odament, testközelből instruálva őket. Kihívó gitár – ének párbeszédben kihívóan provokálta Babos Gyulát, őrületes ritmusokba kergette Berkes Balázst, Szakcsitól csak a zongora mérete tartotta távol. Hangjával tökéletesen fejezte ki, mozgásával, testbeszédével, elő is adta a számokat, így azok is érthették az elénekelteket, akik nem tudtak spanyolul. Volt buja és kacér, volt ártatlan és szűzies, volt esendő és volt büszke. Magával ragadta a közönséget, párszor együtt énekelve és tapsolva igazi latin fesztiváli hangulatot teremtett. A kánikula ellenére teltház volt, ez a fellépő nagy nevek mellett a BJC ügyes közönségszervező munkájának is köszönhető, mert a hétvégére a szabadba szállingózó magyarok megüresedett helyét sikerült az itt turistáskodó külföldi szállóvendégekkel feltölteni. Azért magyar szót is lehetett hallani persze a nézőtéren, szerencsére a törzsközönség egyre több új arccal bővül.
Winand Gábor összes hangszerét megszólaltatta, szólóit lelkes taps fogadta, és több számban énekelt is Elsa mellett. A dobos Madai Zsolt minden porcikájában érezte ezt a zenét, finoman és dinamikusan játszott. Méltó partnere volt a nagy öregeknek, Szakcsinak, Babosnak és Berkesnek, akik ezen a napon bizonyították, hogy latinul is mindent tudnak, amit tudni lehet. Még annál is többet. Gracias Elsa! Gracias muchachos!
