A HAZAI JAZZ DICSÉRETE, AZAZ A SZALAY GÁBOR ORGAN TRIO KONCERTJE A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN 2014. NOVEMBER 14-ÉN SZÖVEG: MÁRTON ATTILA FOTÓK: CSÉCSI ATTILA

Igazán élvezetes és magas színvonalú koncertnek voltunk tanúi tegnap este, amikor is a hazai jazzgitár egyik mestere, Szalay Gábor által vezetett Organ Trio játszott a BJC-ben. Ez a formáció egyedülállónak mondható a hazai jazzpalettán, mivel a felállásban erre hajazó Premecz Trió inkább funky irányában mozdul el. Ilyen bebop alapú zenét orgona-gitár felállásban nálunk senkitől sem hallhatunk.

Már sokszor megállapítottuk, hogy a Harmónia Jazzműhely péntek esti programjai – a BJC egyébként is kiváló kínálatának – legemlékezetesebb zenei eseményei már évek óta. Pallai Péter és Kerekes György a hazai és nemzetközi jazzvilág neves képviselőit hívják meg a hétvégi programokra. Péter brit kapcsolatai révén már sok jazz zenész és énekes látogatott el hozzánk a szigetországból, a hazai jazzelit képviselőiről nem is beszélve. (Már most felhívom olvasóink figyelmét arra, hogy két parádés péntek is várható az év végéig: december 5-én Avishai Cohen trombitás triója játszik, majd egy héttel később, 12-én Polly Gibbons angol énekesnő lép fel Cseke Gábor triójának kíséretével a BJC-ben.)

Péter az aktuális pénteki koncert előtt egy héttel mindig egy rövid ismertetőt ad közre a neten, amelyben tájékoztatást ad a soron következő koncert muzsikusairól. Szalay Gáborról az általam korábban írottakat idézte: „Ha van „underrated” (azaz alulértékelt) jazz zenész kis hazánkban (márpedig, sajnos, bőven van), akkor Gábor is ezek közé tartozik… Gábor a legjobb hazai gitárosok sorában is – megítélésem szerint – az elsők között foglal helyet, ráadásul a legidőtállóbb jazz irányzat művelője, amelyet Wes Montgomery, Kenny Burrell, Barney Kessel, Jim Hall és Grant Green neve fémjelez.” Eddig az idézet Pétertől, pardon, tőlem. Nos, ma is egyetértek saját magammal, azaz ezekkel a megállapításaimmal.

Nem sokszor fordult elő, hogy egy jazz művészt pár napon belül kétszer is meghallgattam volna, most mégis ez történt. Szalay Gabi ugyanis Kalmár Zoltán triójának is tagja és az együttes kedden este a Hálóban szerepelt. (Kalmár Zoli dob, Szalay Gábor gitár és Hárs Viktor bőgő, vendégként pedig Pataj Gyuri ült a zongoránál.) Pénteken este a BJC-ben Gábor saját Organ Trio-jában Tálas Áronnal (orgona) és Jeszenszky Gyurival (dobok) lépett a pódiumra. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy szerdán Mark Turner Quartet játékában gyönyörködtem, de három jazzest négy napon belül azért már nekem is sok volt egy kicsit.)

Nagyon tetszett a repertoár megválasztása, hiszen a ráadás számmal együtt tizenegy elhangzott darab egyfelől kedvenc standardjeimből, másrészt Gábor remek bebop origináljaiból tevődött össze. Utóbbiakkal kapcsolatban merem állítani, hogy ezek nyugodtan bekerülhetnének a legnevesebb amerikai jazz zenészek olyan kompozíciói közé, amelyek időközben standardekké nemesültek. Gábor szerzeményei közül kettő („Bop to Swing” és „Blues for Wes”) az első félidőben, másik kettő („Six to Three” és a „My Theme”) pedig a második szettben került sorra. Az amerikai örökzöldek pedig sorrendben: a „Sandu” (Clifford Brown), a „Stablemates” (Benny Golson) és a „You Don’t Know What Love Is” voltak az első, majd az „It Could Happened to You”, a „Stella by Starlight” (Victor Young) és a „Yesterdays” (Jerome Kern) voltak, ráadásként pedig az „Alone Together” hangzott el.

Jeszenszky Gyuri igazán szenzitív kísérő, már csak óriási rutinja okán is. A műfaj minden irányzatában járatos, kísért énekeseket, de a legizgalmasabb zenei kísérletekről sem riadt vissza. Hogy ki mindenkit (hazai és külföldi zenészeket) kísért már hosszú pályája során, azt ő maga sem tudná egykönnyen felidézni.

A „billentyűs fronton” Tálas Áron egyike a legígéretesebb tehetségeknek. Annyira keresett, hogy számos formációban találkozhatunk vele. Persze elsősorban kitűnő zongorajátékáról ismert, de sokoldalúságát mutatja, hogy – mint a műfaj története során oly’ sok pianista – ő is engedett a csábításnak és az orgonával is megpróbálkozott. Hozzáteszem teljes sikerrel. Igaz, hogy egy igazi Hammond B-3 helyett egyelőre be kell érnie (és hallgatóságának is) egy Nord Stage 2 „zseborgonával”, de azért az illúzió többé-kevésbé megvan. A felső regiszterekben és az intenzív játéknál kicsit nyers a hang, de erről nem az előadó tehet. (Sajnos a zongorát is sokszor helyettesítik efféle ketyerék manapság, de ezek hiányában sokszor nem is lehetne egy-egy koncertet kivitelezni.)

És végül, de nem utolsósorban: Szalay Gábor. Mind gitárosként, mind szerzőként első osztályú muzsikus. Ahogyan a bevezetőben is mondtam, ő a jazz legstrapabíróbb irányzatának, a melodikus bebopnak a művelője. Biztosan némi konzervativizmus van bennem, de számomra ez a fajta gitárjáték és hangzásvilág maradt a favorit, annak ellenére, hogy elismerem az utóbbi évtizedek olyan nagyságait, mint Metheny, Scofield, Mike Stern stb. stb. (S ha már a nagy nevekről beszélünk, életem legnagyobb jazzélményei között tartom számon Joe Pass fellépését a londoni Ronnie Scott’s-ban és Jim Hall-t a Trafóban, nem is beszélve Charlie Byrd-Herb Ellis-Barney Kessel „szentháromságáról” Debrecenben.)  Gábor felvonultatta ennek a játékmódnak minden szépségét, nagy örömet okozva a lelkes közönségnek. És erről mi más jutna eszembe, mint az a szlogenem, hogy „az élőzenét semmi sem pótolja”.