"Mr. Dinamit" a zongoránál a Budapest Jazz Clubban - Tim Lapthorn, Pecek Lakatos Krisztián és Jeszenszky György koncertje szeptember 19-én
Tim Lapthorn (1976) angol jazz zongorista, komponista és tanár hazájában nagy népszerűségnek örvend. Játszik saját triójával (Arnie Somogyi - bőgő, Stephen Keogh - dob), de Arnie Somogyi "Ambulance" együttesében is ő zongorázik és Ian Shaw énekest, Polly Gibbons énekesnőt is ő kíséri együtteseikben - írta róla Pallai Péter a koncert előzetesében. Azt már én teszem hozzá a hallottak alapján, hogy egy rendkívül dinamikus, erőt sugárzó zongorista, aki rendkívüli intenzitással, végig pezsegve játszott a BJC-ben. Ehhez persze hozzájárult a két kitűnő hazai jazz muzsikus, Pecek Lakatos Krisztián bőgőn és Jeszenszky György dobon, koncentrált, szintén dinamikus ragyogó játékkal. A trió tagjainak ez volt az első együtt játéka, de a játékukon ez egyáltalán nem látszott, végig egyenrangú partnerként játszottak. Mind ezeknek ellent mond egy kissé, ha valaki Tim Lapthorn "Transport" című lemezét hallgatja. Azon ugyanis inkább romantikus, lírai, vonósokkal támogatott muzsikát produkál, különböző hangszer összeállítású kísérőkkel.
A Pernye András-díjas Pallai Péter (1938), a Harmónia Jazzműhely szervezője mutatta be a fellépő trió tagjait. (A másik szervező, Kerekes György is jelen volt a hallgatóság között.) Elmondta, hogy a londoni 606-os Jazz Club és a BJC közötti megállapodás értelmében évente 6-6 muzsikusnak biztosítanak lehetőséget bemutatkozásra. Ennek keretén belül léphetett fel a BJC pódiumán a remek zongorista, Tim Lapthorn is.
Az első részben öt standard-et játszottak. George Gershwin,"But Not for Me" című szerzeményével indítottak. Szabad zongora bevezető után a kényelmes swing jó hangulatba lendítette a szép számú hallgatóságot. (Csaknem telt ház volt.) Már ebben a számban is nagyszerű szólókkal mutatkoztak be a trió tagjai. Megduplázott zongora tempóval, szép dallamos bőgőszólóval és ötletgazdag "négyezéssel". Ezt a "Sunny Day" lírai melódiája követte. (A koncertet megelőzően e-mail-lel mehetett a kotta csere, mert szépen illeszkedő hangszerelt stimmeket játszott a trió minden tagja flottul.) Krisztián bőgője nagyszerűen kihangosítva, virtuózan szólt. "Jeszi" pedig olyan ötletgazdag kísérettel szolgált, hogy ez visszahatott Tim játékára és egyre jobban szó szerint bemelegedett.,. de a játéka is. (Két inget izzadt tele a koncert végére olyan vehemensen játszott) Egy tradicionális spirituáléval folytatták, az "Amazing Frace"-szel. Tim itt gyönyörű csillogó blues játékkal bizonyította, hogy ebben is mester. A himnikus darabot a bőgő és a dob óramű pontossággal kísérte. A következő darab az "If I Were a Bell" volt. Tim ezt a Big Ben órájának hangjaival vezette be. Na, itt már felforrósodott a hangulat a tempós darab hallatán a fiúk egymást inspirálták jobbnál jobb szólókra. De pezsgett a levegő a szünet előtti záró szám, egy vérbeli bebop nóta előadáskor is. Tim a játék hevében különös koreográfiát produkált. Hol majdnem ráfeküdt a zongorára, hol pedig szinte "dobott egy hátast" úgy belefeledkezett a fergeteges játékba. Szemmel láthatóan mind a hárman nagyon élvezték az együtt játékot, a szaggatott témát tökéletes pontossággal adták elő, utána pedig a szóló görgetegek söpörtek végig. Mondanom sem kell, nagy sikert arattak a hálás közönség soraiban.
Tim a szünetben inget váltva, kicsit kimerülve kínálta és dedikálta a "Transport" című CD-jét.
A második részt egy Dexter Gordon szerzeménnyel kezdték. Az andalító, középtempójú darab helyükre csalogatta a hallgatóságot. Csillogó zongora futamok, húzós négy a bőgőtől, feszes swing a dobtól jellemezte. Ezt a "Cheese Cake" című darab követte, élénk tempóval, kiállásokkal megtűzdelt témával, amit precíz pontossággal adott elő a trió, megmozgatva minden lábat. Lenyugtatva a hallgatóságot a „Porgy and Bess” című operából az "I Loves You Porgy" című dal gyönyörű lírai feldolgozása következett, bizonyítva, hogy Tim az érzelmes előadásmódnak is nagy művelője. Az előbbit ellensúlyozva, Herbie Hancock "Maiden Voyage" című funkys számával kedveztek az ezt az irányzatot kedvelőknek. Kicsit arra is utalva, hogy a három remek muzsikusnak is ez az "első útjuk" együtt. Ezt Tim Lapthorn egy saját szerzeménye követte a "Transport" című CD-jéről, amit Ray Charles tiszteletére írt, "Fo-Ray" címmel, egy dögös blues 3/4-ben. Tim bemutatta még egyszer Krisztiánt és Gyurit, megköszönte a meghívást és a tapsokat. De a következő, utolsó szám előtt egy kis derültség támadt, mert Krisztián nem találta a "When the Saints Go Marchin' In" című tradicionális darab kottáját és kétségbe esetten kereste. (De nem hiszem, hogy neki ez problémát jelentett volna "séróból" játszani.) De azután happy end volt, mert előkerült és a szimpla nótából akkora fergeteges improvizációk kerekedtek ki, hogy a közönség nem győzött ujjongva tapsolni. Tim olyan tízujjas akkordokkal szögezte a zongorát a pódiumhoz, hogy a BJC beleremegett. Nem csoda, hogy szinte végkimerülve leizzadt. Persze, hogy nem engedték őket ráadás nélkül távozni. Végül eljátszották Duke Ellington "Things Ain't What They Used to Be" kellemes, húzós swing melódiáját. Újabb ováció és vastaps kísérte az előadásukat az elégedetten távozó közönség részéről.
Egy újabb ingváltás után Tim Lapthorn örömmel dedikálta tovább a CD-jét az érdeklődőknek. Reméljük, hallhatjuk még hazai pódiumon "Mr. Dinamit" zongora játékát.
