Jacob Bro és Stian Westerhus, avagy a modern skandináv jazz végletei a Trafóban
A kortárs skandináv gitárzene két jellegzetesen ellentétes pólusa került bemutatásra a Trafó színpadán, február 8-án.
Az estét Jacob Bro nyitotta triójával, Thomas Morgan bőgőssel és Jon Christensen dobossal. Finom, tiszta, meditatív imbolygású szabad improvizációk alkották műsoruk gerincét, melynek andalító egyenletessége ritkán tért ki a halk hömpölygésből. Bro kevés hanggal beszélt, azokat sokáig kitartva teremtve meg a spirituális élményt, melyet a ritmusszekció sem zilált szét. A csendes, mélázós, ám összetetten expresszív jazz szerelmesei Bro vezetésével tapasztalhatták meg az utazás szépségeit a zenei nyugalom birodalmába.
A nyugalom azonban nem tartott túl sokáig, mivel rövid szünet után színpadra lépett Stian Westerhus és a Pale Horses. Westerhus neve Nils Petter Molvaer szárnysegédjeként nem lehet ismeretlen a norvég jazz rajongóinak, de most bizonyította, hogy szólóban is rendkívül erős. Ha Bro zenéjét a fehér jelzővel akarnánk illetni, akkor Westerhus világa koromfekete: kemény noise-rock, rengeteg kísérletezéssel, és a gitár adta lehetőségek radikális újraértelmezésével, pszichedelikusan hideg színekbe burkolva. A billentyűsök mögött Øystein Moen állt, akinek betonkemény Mellotron akkordjai és vészjósló szinti-hangszínei remekül passzoltak Erland Dahlen profán dobolásához. Mivel Westerhus sokat énekelt, a hangulatilag szerteágazó, ám mindvégig borongós zenei betétek néhol dalokká transzformálódtak. A trióban felgyülemlő nagyfeszültséget elsősorban a gitár vezette le: ebben nagy szerepet játszott az effektarzenál is. Sodró lendületű, útkereső zenekar a Pale Horses, a norvég kortárs hullám talán legnagyobb reménysége.
A végletek éjszakáján megtapasztalhatta a nagyérdemű, hogy ugyanazt a hatást egészen más zenei nyelvekkel is el lehet érni.
