Káprázatos péntek esti jazz, avagy a Bolla Gábor Quartet koncertje a Budapest Jazz Clubban 2013. december 27-én Szöveg: Márton Attila Fotók: Csécsi Attila
Már oly’ sokszor elmondtam egy-egy szombat reggeli tudósításomban, hogy a péntek esték – a Harmónia Jazzműhely jóvoltából – mennyire telitalálatnak minősülnek. Tény, hogy szinte „vakon” elmehet a pesti jazzkedvelő péntek este a BJC-be, biztosan kiemelkedő élményben lesz része, sokszor külföldi jazzsztárokkal is fűszerezve. Tegnap este ugyan négy magyar művész lépett a pódiumra, de produkciójuk a műfaj legmagasabb színvonalát képviselte. Ahogyan Pallai Péter felkonferálásában szellemesen mondta, olyan jazz zenészeket hallhatunk, akik jazzt játszanak. (Gondolom, a jazz gyüjtőnév alatt futó különféle periferiális irányzatokra célzott, de ebbe itt és most ne is menjünk bele.)
Öröm volt látni, hogy az ünnepek közötti beigli-mérgezéses időszak ellenére meglehetősen szép számú és lelkes közönség jelent meg (lehet, hogy ők is „kiszúrták” a pénteki programok megbízhatóságát?). A felállás ugyan kicsit másképpen alakult, mint a két hónappal korábban kinyomtatott programfüzetben, azaz Orbán Gyuri helyett Pecek Lakatos Krisztián bőgőzött, Mohay András helyett pedig az ifjú „Gyafi” – a Hollandiából hazalátogató Gyárfás Attila dobolt. A két „alapító atya” Bolla Gábor szaxofonon és Szakcsi Lakatos Robi a zongoránál az „originál” együttest képviselte. A két vendég szereplése új színt, kicsit más hangzásvilágot vitt a zenekarba, kifejezetten szerencséseknek mondhatjuk magunkat, hogy tegnap egy ilyen formációt hallhattunk.
Egyébként is elmondhatom, hogy Bolla Gábort 2013-ban a legváltozatosabb felállásokban és helyszíneken láttam-hallottam. Január elején a MŰPA Fesztivál Színházban az ACT kiadónál megjelent – Münchenben felvett – „Find Your Way” című CD-jének lemezbemutató koncertjét élvezhettük a korongon szereplő zenészekkel (Bolla, Szakcsi, Sárközi Lajos és két svájci: Heiri Kanzig és Jojo Mayer). Március végén a BMC új székházának megnyitóján az Opus Jazz Clubban három-tenoros felállásban (Tony Lakatos, Tim Ries, Bolla Gábor) szerepelt – Robi, Orbán Gyuri és Gyárfás Attila kíséretével, majd egy hideg június végi estén a Horánszky utcai Hy5-ben „kaptam el” trióban Orbán Gyurival és Mohay Andrissal. Végül pedig október 10-én a Dán Rádió Big Bandjének szólistája volt a BMC koncerttermében. Így aztán igazán kellemes meglepetés volt egy újabb felállás megtapasztalása a tegnap esti koncerten – és legalábbis részemre – az ez évi ötödik találkozás Gábor művészetével.
A négy zenész olyan kiforrott produkciót nyújtott, mintha csak minden nap együtt játszanának. Igaz, és ez az előzőekből is kiderült, olykor találkoznak pályájuk során, de akik felsőfokon beszélik a jazz nyelvét, azok gond nélkül kommunikálnak, és ők négyen ilyenek. Gábor jelenleg Németországban él. Robi és Krisztián a hazai jazzszínpad ünnepelt és keresett zenészei. A csapat legfiatalabb tagja Gyárfás Attila évekig tanult Hágában, most pedig Amszterdamban a mester fokozatot szerzi meg. Nagyon emlékezetes számomra az említett március végi BMC koncerten kívül két tavalyi évvégi szereplése is: december 21-én papája triójában a BJC-ben, december 29-én pedig Szoszo Lakatos Sándor Quartet-jében a Fugában (ott Tzumo-val és Orbán Gyurival). Kiváló muzsikus, egy – a hazaitól eltérő – iskolát képvisel játékával, amit úgy lehetne röviden jellemezni, hogy miközben úgy tűnik, mintha csak kísérné a többieket, valójában olyan, mintha végig szólózna. Hát ez az, ami nagy „kunszt”. Hazai dobosok, figyelem: nem a hangerő a lényeg! Elképesztően remek játékkal, igazi meglepetés volt, és ez mondható el a bőgősről is, akit ugyan ismerünk, és igen nagyra tartunk, de a tegnap esti teljesítménye még a tőle megszokott magasságokat is túlszárnyalta. Gyönyörű szólói elfelejtették a hallgatósággal, hogy a behemót instrumentum nem kifejezetten dallamhangszer. Nem tudom, hogy Krisztiánt mikor fedezi fel a nemzetközi jazzvilág, mert ismereteim szerint ilyen kvalitású bőgős nem sok van.
A két félidőben egyébként kilenc darabot játszottak el, többnyire gyors vagy közép-gyors tempóban, mindössze két ballada hangzott el. Gábor koncertjein valóban a gyors számok dominálnak, de ő ezt könnyedén képes megvalósítani, mert nem sok ilyen virtuóz játékos létezik. 25 évesen abszolút érett muzsikus (aki ráadásul már lassan 12 éve a pódiumon van), csodagyerekből csodafelnőtt lett. Bármit is játszik, legyen az a jó öreg „Scrapple from the Apple” Parker-től, vagy a „Giant Steps” Coltrane-tól, egyformán a legkorszerűbb előadásban hangzik el. Sorra kerültek persze olyan, ma már jazz standardeknek számító újabb keltű művek is, mint Chick Corea Bud Powell emlékére írott darabja, vagy Joe Henderson „Inner Urge”-e. (Az azonos című Blue Note album névadőja). Azzal is elkápráztatott bennünket Gábor, hogy a ráadásként előadott „Everything I Love”-ot klarinéton játszotta, ami nálunk – főként a modern jazz előadói között – olyan ritka, hogy hirtelen senkit sem tudnék mondani, aki alkalmazza. (Már szóló előadóként…) Csak mellesleg jegyzem meg, hogy Gabi vonzalma ehhez a hangszerhez régi keletű, annakidején megnyerte az országos klarinétversenyt, majd röviddel ezt követően – 2002 decemberében – 14 évesen fellépett a Bartók Rádió Klasszikus és jazz című műsorában, ahol is az első, a klasszikus részben végig klarinéton játszott. Azóta is alkalmanként meglepi hallgatóit, legutóbb a júniusi Hy5-béli koncerten, ahol három számot is klarinéton adott elő, a közönség nagy ovációjával kísérve.
Nos, akkor már csak az a bölcs szlogen van hátra, amit a tegnapi élmény is meggyőzően bizonyított: „az élő zenét semmi sem pótolja”. És ez így lesz az újévben is!
BUÉK minden jazz művésznek és jazzbarátnak!
