A Rozsnyói Péter Trió szívbe markolóan szép, érzelem dús, igazi jazzcsemegének bizonyult koncertje a Budapest Jazz Clubban április 5-én
A Rozsnyói Péter triót utoljára tavaly november 9-én láthattuk-hallhattuk a BJC-ben, már akkor is elsöprő sikert arattak. A 2010-ben megjelent „Autumn Witch” című lemezük is nagyon jól sikerült. A három éve működő trió ezen az estén is eredeti felállásban játszott. Rozsnyói Péter zongorázott, Orbán György bőgőzött és Mohay András dobolt. Pallai Péter (és Kerekes György) a Harmónia Jazzműhely szervezője a koncert beharangozójában azt írta: "A Downbeat kritikusa, John McDonough meghatározása szerint a "zenészek zenésze" olyan muzsikus, aki túl jó a közönség számára. Ez a meghatározás Rozsnyói Péterre is telitalálat." Játékát Lennie Tristano-éhoz hasonlította. (Magam pedig Bill Evans érzékenységét tenném hozzá.) Ezzel a zongorista érzelmes, de sohasem érzelgős játékára, saját szerzeményei fülbemászó melodikusságára, kifinomult, szinte kamarazenei előadásmódjára utalt. A biztos alapokat nyújtó Orbán György bőgőzése és Mohay András diszkrét és pontos dobolása is hozzájárul a trió tiszta, megnyerő megszólalásához.
Pallai Péter bevezetőjében úgy mutatta be az együttes tagjait, mint "a legfeszesebb, legtalálékonyabb, legélvezetesebb zongora triót".
Az első szám Rozsnyói Péter két és fél éve megjelent CD-jének címadó dala, az "Autumn Witch" volt. A fülbemászó melódia jó példa Péter remek zeneszerzői képességének igazolására.
A következő standard-et nagyon szép, szinte barokkos szabad szóló zongora vezette be. Majd amikor a jó húzós swing megszólalt a zongorán, a dob seprűs kíséretével, a bőgő nem olyan szépen szólt, mint már megszokhattuk Orbán Györgytől és a kitűnő bőgőjétől. A mély hangok összefolytak, a magasak nem a szokott fénnyel hangzottak. Mint később kiderült ezt a betegeskedő bőgő erősítő okozta. (De sajnos csak a szünetben cserélték le.)
Egy vidám bebop darabbal, Parker "Scrapple from the Apple"-lel folytatták. A szólóktól sziporkázó szám végét egy kis átkötéssel, egy funkys befejezéssel toldották meg.
Egy szép balladával, a "My Foolish Heart"-tal nyugtatták le a felfokozott hangulatot, nagy tanúbizonyságát adva zenei érzékenységüknek a fenséges ballada játékukkal.
Péter bekonferálta a szünet előtti utolsó számot, ami.....egy....."Egy Blues", kis derültséget keltve. Élénk tempóval, csillogó szólókkal. A remek teljesítményekre reagáló tapsokkal, jó hangulatban ért véget az első rész.
A szünetben lecserélték a bőgőerősítőt. Közönség becsalogatónak egy funkys, de dallam gazdag nóta hangzott el. Mindjárt egy nagyszerű bőgőszóló bizonyította, hogy helyre állt a rend. Orbán Gyuri hallhatóan és a mozgás koreográfiájában is felélénkülve, remekül szólt ettől kezdve. Az elhangzott szám "egy kísérleti saját szerzemény volt", mondta Péter. Most játszották először…
Ezután is egy elragadó melódiájú Rozsnyói szerzemény , a "Little Song from My Heart" hangzott el. (Sajnos, a legvisszafogottabb részeknél egy külhoni házaspár három gyermeke /3-4-5 évesek lehettek/ színpad előtti futkározását és a bőgőszóló alatt, az asztal csapkodását is "élvezhettük": Én imádom a gyerekeket, de van más módja és helye is a gyerekek játékának, nem a koncertterem, pláne nem 10 óra után.)
Egy középtempójú standard, Benny Golson-tól, a "Whisper Not" következett, olyan zongoraszólóval, ami nélkülözött minden "virgázást", látványos glissando-t és mégis olyan élénk, csillogó és dallam gazdag volt, hogy Orbán Gyurit is egy pompás bőgőszólóra inspirálta, amit most már tisztán hallhattunk. (Az erősítő problémája után…) A végére is került egy csavar, kicsit más hangulatú levezetéssel zárták a darabot.
Az utolsó számnak szánt darab előtt még egyszer bemutatta "zenésztársait, barátait" Péter, majd bekonferálta saját szerzeményét, a "Beginning"-et, Kicsit derült a közönség azon, hogy ez került utoljára. Szép érzelmes, szólókkal (barokkos futamokkal a zongorától) búcsúztak el egyenként a trió tagjai. Talán írnom sem kell, a közönség hálás újrázó tapsa nem engedte el ezt a három nagyszerű muzsikust.
A ráadás ismét egy standard, a "You Don't Know What Love Is" volt. Ennek éterien finom előadásával zárta az emlékezetes koncertjét a Rozsnyói Péter Trió. Játékuk olyan kifinomult és elragadó volt, hogy az ember sajnálta, hogy vége a koncertnek, szívesen hallgatta volna tovább is. A kedves melódiákat, a standard-eket és a fülbemászó Rozsnyói szerzeményeket legszívesebben hazáig fütyörészte volna az ember.
A Rozsnyói Trió nagyszerű játékával bebizonyította ez alkalommal is, hogy hazai muzsikusainktól is lehet részünk igazi jazzélményben. Legalább is engem kárpótoltak azért, hogy kiszorultam az egy nappal korábbi "Trio of OZ" koncertről.
