Kaszás Ferenc jazz-témájú visszaemlékezései, avagy a Robi-Gabi házaspár „jazz babysittere” voltam 2000 és 2005 között – IV. rész: John Patitucci (2003)

A következő zenei nagyság, akit Budapesten kalauzolhattam, John Patitucci volt 2003-ban. John nevét onnan ismertem, hogy többek között olyan hírességekkel muzsikált együtt mint Stan Getz, Dave Grusin, Freddie Hubbard, Michael Brecker valamint tagja volt Chick Corea Elektric és Acoustic Band-jeinek, manapság pedig Wayne Shorter, Danilo Perez és Brian Blade társa a Wayne Shorter Quartetben.

Budapesti tartózkodása alatt sokat mesélt arról, hogy előadói karrierje mellett basszusgitárt illetve bőgőt oktat az egyik neves New York-i jazzintézetnél, miközben boldog “family man”, két leánygyermeke van Sachi nevű (szintén zenész, csellista) feleségével, akiben igazi lelki társra lelt.

Egyik este az autóban éppen a “Kind of Blue” című Miles Davis lemez szólt, amikor John elkezdte fennhangon scat-elni a szólistával együtt valamelyik szólót, mire én is bekapcsolódtam, hiszen körülbelül 200-szor hallottam már a CD-t. Hát te honnan tudsz ilyet, kérdezte, mire elmondtam neki, hogy magam is zenélek és ez a kedvenc jazzlemezem.

Mire aztán elmesélte, hogy az egyetem jazztanszakán, ahol tanult, a “Kind of Blue” olyan alapvetés, amit mindenki betéve kell, hogy tudjon, a legendás szólókat hangról hangra megtanulják.

Mivel a Atlantisz Yamaha Magyarország hangszerkereskedés akkoriban fénykorát élte, a képviselet értesülve a művész hosszabb magyarországi tartózkodásáról, Robi javaslatára meghívta John-t, hogy Yamaha-szponzorált előadóként tartson egy mesterkurzust a Yamaha Alkotmány utcai bemutatótermében a magyar rajongóknak illetve követőinek. Patitucci  több 6-húros Yamaha TRB JP basszusgitár modellhez is adja a nevét és örömmel elvállalta a workshop-ot. Én tolmácsoltam (egy Yamaha Bass ajándék húrkészlet fejében) az eseményt és ugyan összekevertem egyszer fordítás közben a melodikus és harmonikus moll-t, de később aztán ezen ismeretség és Robi kreditje révén rendes kedvezményt kaptam a nagykereskedéstől saját öthúros TRB basszgitáromra. Mint gyakorló basszista, hihetetlen élmény volt a dolog kellős közepén ülni és egyrészt a mestertől tanulni, másrészt a felidézett zenei eseményekről és történetekről, illetve legendás zenészekről hallani.

Miközben az egyik legtechnnikásabb, ha nem a legtechnikásabb bőgős a világon, szólisztikus eszköztára kimeríthetetlen, mégis, hallgatóságát arra figyelmeztette, hogy az a basszeros fogja a legtöbb bulit (felvételt, fellépést) kapni, akiben jelen van a „sideman mentality” is, azaz hajlandó és képes alázatos kísérőzenészként a többiekhez alkalmazkodni.

Az egyik emlékezetes, mosollyal kísért válasza egy rajongótól érkező kérdésre, hogy miért nem használja a slapping technikát basszusgitározás közben, így hangzott:  „I just leave it to Marcus Miller”, azaz: „Azt csak csinálja MM.”

(A workshop után utunk egyből a már jól bejáratott étterembe vezetett, ahol Lukács Eszter énekelt, Szalay Gábor gitározott... És Patitucci meglepetésében felkiáltott, mikor észrevette, hogy az előző este a márványtermi döntőben szerepelt Radics Józsi bőgőzött… - A szerk.)

A bőgő és basszugitárverseny gálaestjén aztán két korábbi tiszteletbeli zsűrielnökkel, Pat Metheny-vel és Jack DeJohnett-tel adtak koncertet egy kivételesen zseniális szupergroup felállásban. A közönség tombolt, a siker fenomenális volt. Pat azt kérdezte a keverőt kezelő kollégától a koncert után, hogy nem vette-e fel véletlenül a koncertet, mire a srác ijedten rávágta, hogy természetesen nem, hiszen a szerződés ezt kifejezetten megtiltotta. Kár, mondta csalódottan Pat, mert szívesen kiadattam volna...

(Vasárnap aztán Szakcsiéknál Jack és John mellett „me and my lovely wife, Gabriella” is megjelentünk azon az összejövetelen, ami simán epipálta „A nagy zabálás” című filmet. Katika (Szakcsi felesége) finomabbnál finomabb cigányos ételkülönlegességeket szolgált fel. A bónusz feleségem tiramisu-ja volt, ami mindenkinek nagyon ízlett, de az amerikai-olasz John Patitucci egyenesen azt állította, hogy az anyukája nem tudja ilyen finoman elkészíteni ezt a speciális olasz édességet! – A szerk.)

Az ezt követő néhány napot John és Jack az Aquarium Stúdióban töltötték a Szakcsi Generation Band-del közös felvételek kapcsán. A felvétel oldott hangulatban telt, az amerikaiak, Szakcsi Lakatos Béla, fiai Robi és Béla, illetve unokatestvérük Oláh Kálmán remekeltek a stúdióban, mint arról a később a BMC-nél megjelent CD is tanúskodik.

Egy-egy jól sikerült szóló után kölcsönösen hátba veregették egymást, elismerően kurjongattak és gesztikuláltak egymásnak és a végén egyöntetűen méltatták Gresiczky Tomi stúdióvezető világszínvonalú munkáját. A szetlistán örökzöldek, többek között a „’Round About Midnight”  és az „If I Were a Bell”, valamint Szakcsi, illetve Oláh Kálmán szerzemények szerepelnek, a lemezt áthatja valami, amit az idősebb Béla úgy fogalmazott meg az ameriaknak: „Hungarian jazz with gipsy flavour.”

A mellékelt fotó az Aquarium Stúdióban készült, készítette Gresiczky Tamás.