Budjana, Dewa: Zentuary 2017. július 07., Varga Bendegúz
Dewa Budjana – Zentuary (Favored Nations)
Nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy hazánkban meglehetősen ismeretlen az indonéz zene, különösképpen pedig az indonéz jazz. Hogy ez utóbbi egyáltalán létezik, arra talán abból következtethetünk, hogy Dzsakartában jó ideje megrendezésre kerül a nagyszabású Java Jazz Festival. De talán nem kell ilyen messzire utazni, hogy az indonéz jazz életjeleit kutassuk: a legjobban értesült magyar jazzrajongók esetleg arról is hallhattak, hogy Fenyvesi Márton, később pedig Mester Dániel is együtt játszott egy igen figyelemreméltó indonéz jazz-zongoristával, bizonyos Sri Hanuraga-val, miközben az amszterdami konzervatórium padjait koptatták. Fenyvesi Marci jóvoltából Hanuraga még Magyarországon is turnézott, úgy 8-9 évvel ezelőtt. Ezúttal a jazzma.hu olvasói egy indonéz gitáros, Dewa Budjana lemezével ismerkedhetnek meg.
Ha ezen sorok írója korábban még nem is ismerte Dewa Budjana nevét, nem így vannak ezzel a világ legnépesebb muszlim államának rock-zenéért rajongó tagjai. Budjana ugyanis az egyik legnépszerűbb indonéz rock-zenekar, a Gigi gitárosa és zeneszerzője. Popularitásukat alátámasztja, hogy húsz lemezük jelent meg az elmúlt negyedszázadban.
Dewa Budjana művészi ambícióit ugyanakkor rock-zenei karrierje nem elégítette ki. A Balin született, de Dzsakartában élő 53 éves gitárost és zeneszerzőt fiatal éveiben megfertőződött a jazz szeretetével, amely ebben az esetben leginkább a fúziós jazzt jelenthette. Már kilenc önálló lemeze jelent. Ars poeticája szerint művészetében a rock-zene, a jazz-rock, valamint az indonéz szigetvilág, azon belül is különösen Bali szigetének zenei öröksége ötvöződik.
Legújabb lemeze 2016-ban jelent meg a Favored Nations kiadó gondozásában. Az ötletes című zenei album, a „Zentuary” egy dupla CD-s kiadvány, ami összesen egy tucat kompozíciót és több mint száz perc zenei anyagot tartalmaz.
A produkció nagyívű jellegét igyekszik hangsúlyozni a lemez borítója is. Grafikája a világűrben lebegő glóbuszt ábrázolja, szövevényesen összefonódó mozaikszerű képekkel, amelyben a szárazföldi és tengeri élet összefonódik a humán civilizáció urbánus világával. Ez már megelőlegezi, hogy egyfajta univerzális inspirációs forrásból táplálkozó, világzenei jellegű muzsikával van dolgunk.
A dupla korongon szereplő zenészek neveit böngészve láthatjuk, hogy Dewa Budjana pénzt, paripát és fegyvert nem kímélve akarta létrehozni ezt a műalkotását.
Kijelenthetjük, hogy Budjana mellett Gary Husband a lemez másik főszereplője. A brit Husband rendkívül sokoldalú muzsikus, aki egyszerre játszik dobfelszerelésen és különböző billentyűs hangszereken, világszínvonalon. Hosszú és igen tartalmas pályafutása során tagja volt például a Level 42-nak is, de számtalan jazz-nagyság (Billy Cobham, John McLaughlin) zenekarát is megjárta, elsősorban fusion zenét játszva. Számos önálló lemeze is megjelent.
Tony Levin elektromos bőgőn kíséri végig az egész lemezt. Ő is számtalan szuperprodukció tagja volt karrierje során, Peter Gabriel-től a King Crimson-on át David Bowie-ig, vagy a Pink Floyd-ig. Sok jazz-rock projektben is részt vett.
Feltűnik a lemezen Jack Dejohnette, a jazz-dobolás történetének egyik legkiemelkedőbb alakja is. Öt számban dobol, egyben pedig zongorázik.
Az alapzenekar mellett több szaxofonos és énekes vendég is közreműködik az albumon. Két számban a Cseh Szimfonikusok támogatják a zenét háttér-aranzsokkal. Lássuk hát, milyen lett a végeredmény!
A két CD stílusában némileg eltér egymástól. Az első lemez inkább rock zenei, míg a második világzenei hatásokat hordoz magán. Ezen kijelentésemnek némileg ellentmondhat, hogy a "Disc 1" első számának bevezetőjében és témájában keleties, müezzin-ének-szerű motívumok tűnnek fel - habár a CD borítón nincs információ róla, ki énekel. A “Dancing Tears” című kompozíció inkább rock zene, mint fúziós jazz. A számos részből álló téma után terjengős hard-rock gitárszóló következik, amely után Budjana még akusztikus gitáron is improvizál. Meg kell jegyeznem, mindkét szóló esetében hiányolom a felépítettséget.
Az igen összetett, tíz perces nyitószám témájának azok a részei a legtetszetősebbek, amelyek nem akarnak többnek hangzani, mint amik: az egyszerű, de jól eljátszott húzós, rockos részletek. Gary Husband lendületes dobolása maradéktalanul elnyeri tetszésemet.
A második szerzemény, a 6/8-os “Solas PM” is közel tízperces. Bár más a metruma, mégis igen hasonló az első számhoz, ami a tempót és a hangzást illeti.
A rock-zenei attitűd ezúttal nem világzenei, hanem Pat Metheny fűszerezést kap. Budjana gitárszólója után Gary Husband kiváló zongoraszólóját igazán élvezhetjük! Üdítő hangzású és igazi jazz muzsika Danny Markovich szaxofonszólója is. Husband és Markovich improvizációi megerősítenek korábbi benyomásomban: a jazz-műveltség nem igazán van jelen Dewa Budjana játékában.
Közel húsz perce hallgatva a lemezt, úgy érzem: egyfolytában szól minden. Nincs nyugvópont, minimális dinamikai váltásokat hallhatunk csak. A keverés igen kompresszált, csakúgy, mint egy rock-lemez.
A harmadik, "Lake Tankengon" című szám sem ürül ki. Ugyanaz a teátrális, sok torzított gitárszólamot felvonultató hangzás folytatódik. A témát az énekes, Ubiet néha népies, néha opera-szerű előadása “koronázza meg”. Az összetett téma után jöhet a “szokásos” gitárszóló, amely ezúttal is igen kiszámítható marad. Ezen a felvételen Jack DeJohnette dobol, de játéka nem érvényesül igazán.
A “Suniakala" végre egy kicsit visszafogottabb, balladisztikus nóta, amelyet szimfonikus zenekar kísér. Filmzenéhez hasonlatos, kellemes a hangzás.
Az egyik legtetszetősebb szám lehetne a lemezről, de sajnos újra következik egy végtelen gitárszóló. Pozitívuma ugyanakkor, hogy Budjana játéka a nyolcvanas évek Pink Floyd-ját juttatja eszembe. Sajnos, ez a szám is terjengős és unalmas marad. A kevesebb több lenne: túl sok az elektronikus “soundscape”, azaz szőnyegszerű háttér.
A "Dear Yulman" című kompozíció esetében is egy kissé túlterhelt a hangzás. Újra Jack DeJohnette ül a doboknál. Ezúttal némileg jobban érvényesül a személyisége, de kevés zenei tér nyílik számára igazi kibontakozáshoz.
Végre hallhatunk viszont egy basszusgitár-szólót, amely alatt kiürül a zene.
Dewa Budjana ötlettelen szólója ismételten hidegen hagy. Az őt követő Husband viszont bevállalós, friss zongoraszólót ad elő. A kettőjük közti kontraszt igen erős.
A “Disc 1”-et befejező “Rerengat Langit" zenei témája a Saat Sangit nevű fuvolista játékára, valamint Risa Sarasvati beszéd-énekére épül, leöntve a szokásos torzított-gitármázzal. Szerencsére Husband zongorázása újra visszaadja az ember zenébe vetett hitét.
Óriási szerencsére a "Disc 2" más hangvétellel indul. Az első számban végre nagyon jól eltaláltak az arányok: érvényesül a fülbemászó és muzikális téma, jól megszólal a ritmikus gitár-basszusgitár unisono riff. Ennek tetejébe még egy szuper billentyűszólót is hallhatunk! Élvezetes páratlan ritmusok is felbukkanak (13/8), amely nagyon üdítő a sok 4/4 után. Sajnos, a gitárszóló egyáltalán nem illik számomra a képbe, de ezen most lépjünk túl.
A második nóta, a “Manhattan Temple” esetében is folytatódik a magas minőség: a 7/4-es rock-groove remekül zakatol, emészthető és dallamos témát hallhatunk. Nagyon jól szól a ritmusszekción: Jack DeJohnette dobon, Tony Levin elektromos bőgőn és Husband billentyűn.
Kezd világossá válni, hogyan kerül Jack DeJohnette ebbe a produkcióba. A “Manhattan Temple”-ről DeJohnette 1992-es, „Music for the Fifth World” című lemezének zenei világa jut eszembe, amely egy csodás fúzióját alkotja a rock-, a jazz- és a világzenének.
A “Dedariku”-ban sajnos nem folytatódik az előző számok lendülete. Ez a kompozíció a néhány évvel ezelőtt még Budapest aluljáróiban muzsikáló andokbeli indiánok pánsípos zenéjére emlékeztet, amelyre elektronikus background-okat pakoltak, végül felgitároztak egy közepes progresszív-rock szólót, amely teljesen céltalan és minden ívet nélkülöz. Jack DeJohnette dobolása nem érvényesül, csak a rövidke bőgőszóló alatt. A 11 perces, gigantikusnak szánt, de gyengécskére sikerült eposznak a két perces, akusztikus gitár vezette outro adja meg a kegyelemdöfést.
"Ujung Galu" viszont ismét egy jól sikerült kompozíció Budjana tollából. A remek témát Danny Markovich erősíti meg tenorszaxofonon, majd kiváló szólóját élvezhetjük. Ebben a 7/4-es nótában érvényesül legjobban Jack DeJohnette játéka.
A követketző "Uncle Jack" című szám egy szabad, kollektív improvizációval kezdődik. Jack DeJohnette ezúttal zongorázik. A free bevezető nem sokban kapcsolódik a témához, amelynek “A” része kitűnően megállná a helyét egy Bud Spencer-Terence Hill film főcímdalaként is. Az egész albumot lezárú “Zentuary”-ban két és fél perc erejéig visszatérnek a Cseh Szimfonikusok és a filmzenei hangulat, hogy aztán igen kurtán-furcsán véget érjen.
Dewa Budana új lemeze talán nem a vérbeli jazzrajongóknak szól, hanem az Indonéziában igen kedvelt, Gigi nevű zenekar rajongótáborának, akik kíváncsiak Budjana játékára más zenei környezetben is. Ennek ellenére véleményem szerint jó is lehetne, akkor, ha nem dupla lemezt ad ki, hanem a csak a kiemelkedő kompozíciókra koncentrál, amikből egy szimpla lemez kitelt volna.
Budjana helyében, ha már egy ilyen világsztárt, mint Jack DeJohnette elhívnék játszani a saját lemezemre, biztosan több teret adnék neki, jobban építenék rá. Például DeJohnette-nek egy szóló sem jutott a száz perc során.
Ennek ellenére ajánlhatom ezt a lemezt, mert jónéhány élvezetes szám is található rajta, és érdekes zenei fúziónak lehet tanúja, aki végighallgatja.
Hiányzik az egyszerűség és egyúttal az össztett gondolkozás is.
Dewa Budjana: Zentuary - Favored Nations 2016
Disc 1
1. Dancing Tears
2. Solas PM
3. Lake Tankegon
4. Suniakala
5. Dear Yulman
6. Rerengat Langit (Crack in the Sky)
Disc 2
1. Pancaroba
2. Manhattan Temple
3. Dedariku
4. Ujung Galuh
5. Uncle Jack
6. Zentuary
Dewa Budjana - zeneszerző, gitárok
Tony Levin - elektromos bőgő
Gary Husband - dob (kivéve, amelyben Jack DeJohnette), zongora, elektronikus billentyűs hangszerek
Jack Dejohnette - dob (Disc 1: 3 és 5, Disc 2: 2, 3 és 4.), zongora (Disc 2: 5.)
Danny Markovich - szopránszaxofon (Disc 1: 2, Disc 2: 4.)
Tim Garland - tenorszaxofon (Disc 1: 2.)
Guthrie Govan - gitár (Disc 1: 4.), indonéz fuvola (Disc 1: 6, Disc 2: 3.)
Ubiet - ének (Disc 2: 3.)
Risa Saraswati - ének (Disc 1: 6.)
Cseh Szimfonikusok Michaela Ruzicková vezényletével (Disc 1: 4, Disc 2: 6.)
