Süle László: Silver Solitude 2011. október 02., Dr. Gregorits János
Be kell látnunk, hogy a huszonegyedik században véglegesen polgárjogot nyert a vonósnégyes a jazz-zenében. Süle László albuma idén már a harmadik ebből a „species”-ből, ami a Lemezpolcra került. Az első volt Esperanza Spalding „Chamber Music Society”-je, a második a Turtle Island String Quartet „Have You Ever Been”- je, és most itt a „Silver Solitude”. Magyar és finn muzsikusok harmonikus koprodukciója ez a korong. Süle László szerzeményeit egy jazz trió és a hozzá társult Scarbantia vonósnégyes adja elő. A komponista muzsikájában hol a jazz, hol a klasszikus zene elemeit helyezi előtérbe, olyan mixtúrát teremtve, amelyben ezek az elemek magátólértetődő természetességgel olvadnak össze, vagy éppen váltják egymást. Az albumot nyitó „Dripstone Music” például a jazztől független, kortárs-kamarazene, míg a „Moon’s Silver Serenade”, és az ezt követő „Pikaia” már egyértelműen a jazzt helyezik a frontvonalba.
Süle koncepcióját illetően egyébként nincs helye semmiféle találgatásnak, mert a booklet egy vele készült terjedelmes interjút tartalmaz, amit Markku Salo készített. Ebben Süle elmondja, hogy saját magát éppúgy tartja jazz-, mint klasszikus-zenésznek, mind a két zenét aktívan műveli, ezért jól ismeri mindegyik tábor gondolkodását, csúnya szóval élve: „hozzáállását”. A „Silver Solitude” zenei anyagát egy lélegzetre, mindössze két hónap alatt írta meg, eleve ebben az együttesben gondolkodva. Így lettek úgy a kompozíciók, mind a hangszerelés testreszabottak, amit az együttes interpretációja vissza is igazol.
Süle László teljesítményét három kategóriában is értékelni kell, mindegyikben kiváló volt:úgy is, mint komponista, úgy is, mint hangszerelő és úgy is, mint zongora-szólista. Mint jazz-zongorista a kortárs modern zongorázás iskolájához tartozik, kitűnő technikával és biztos ízléssel. Társai közül nekem leginkább a fúvós-szólista Pentti Lahti tetszett. Top jazz-zenész, invenciózus és virtuóz. A„Moon’s Silver Serenade” –ben nagyon szép, Stan Getz-es ihletésű tenorszaxofon-szólót játszott. Nagyon tetszett még a vonósnégyes primáriusának, Takács Zoltánnak hegedűjátéka is, meleg tónusával, ami egyben meghatározta a kvartett hangzását is.
