78. DzsesSzerda – csütörtökön, a László Attila Fusion Circus fellépésével
Attól még nem változik a tatabányai koncertsorozat elnevezése, hogy egy-egy zenésszel néha nem sikerül összehozni a szerdát, viszont igazán kár lenne a szerdai naphoz ragaszkodni, és lemondani olyan élvonalbeli művészek meghallgatásáról, mint László Attila és Fusion Circus elnevezésű együttese.
A műsor előtti bevezetőt ezúttal is a sorozat kiötlőitől, azaz Pleier Tamástól és Ludányi Tamástól hallhattuk. Előbbi szerint 76 év után szól újra zene a Tulipános Ház színpadán (a múlt hónapban a Sárik Triót a színpad elé helyezték), és azt is megtudtuk, hogy a december 8-i DzsesSzerda (Vintage Dolls) után 20-ára még egy ráadást is kapnak a tatabányai jazzkedvelők (Black Diamond Big Band + Urbán Orsi). A zenekar bemutatása előtt Ludányi Tamás pedig elmondta, hogy dolgoznak a hangzáson, és valóban jelentősebb javult a teremben a hangminőség a múltkorihoz képest, amiben feltételezhetően az azóta felszerelt függönyök is segítettek. És volt egy tagja a zenekarnak, aki már járt itt: Lattmann Béla, az együttes basszusgitárosa nemrégiben ebben a teremben vehette át a megyei Príma Díjat.
Mielőtt megkezdték a zenekarvezető szerzeményeiből álló koncertet, László Attila – ahogy gyakran más Tatabányára látogató jazz-zenészek is – visszaemlékezett az egykori jazztáborokra, ahol később híressé vált zenészeket fertőztek meg a jazz vírusával már akkor híres és neves magyar és külföldi zenetanárok.
László Attila szép hosszú gitár- és Csapó Krisztián harsonaszólójával hangzott el a funkys „GT”, majd következett a „Downhill”, amely egy kerékpárféle, viszont az értelmesen doboló Zombori Attila (Atus) swinges bevezetőjét követően a fúvósok, vagyis Csapó Krisztián mellett Soso Lakatos Sándor (altszaxofon) és Pecze Balázs (trombita, szárnykürt) jóvoltából úgy szólt, mint egy (zene)vonat. „It’s Already That”, vagyis „Ez már az”. Ezt a címet értheti mindenki úgy, ahogy akarja, de ez már a koncert volt az első hangtól kezdve, beleértve Nagy János szólóját a billentyűkön. László Attila szerzeményeire jellemzően fülbemászó dallam, szép szaxofonszóló és látványos dobolás. Aki ott volt, tudja, mire gondolok.
Majd a legszebb, szívet melengető „The Only One”, Pecze Balázs szárnykürtjével és Atus seprűzésével. „Tale from the Waltz” – az egyébként végig biztos támaszt nyújtó Lattmann Béla, valamint Nagy János szólóival.
„Good Luck”, azaz „Jó szerencsét!” – valaha így köszöntünk a városban, az iskolában és a koncertnek most helyet adó épületben is, ahol három éve elvesztett, írásaimat korábban fotóival illusztráló barátunk, Szabó Laci és én magam is dolgoztunk a múlt század 80-as éveiben. Az eredeti állapot helyreállítása előtt nem volt ilyen szép a ház, a koncerttermet is ideiglenes falakkal szabdalták fel, Szabó Laci munkahelye pedig konkrétan a színpadon volt. Ő már nem élhette meg, hogy most Zombori Attila és Lattmann Béla foglalta el a színpadnak azt az oldalát, ahol egykor körülbelül Laci rajzasztala állt. És ki más játszhatna szólót egy bányászköszönésnek megfelelő című számban, mint a szintén (egykori) bányászvárosból, Dorogról érkezett Lattmann Béla? És persze ez is egy olyan dal, amelyet koncert után hazafelé dúdolhat az ember.
„Turn to East” – Soso keleties bevezetőjével és szólójával, majd „Waterloo”, de itt most nem veszít csatát senki, bár a dobok úgy szólnak, mint az ágyúk, hogy aztán a ráadás „Soul to Soul”-ban finom lüktetéssel kísérjék a szárnykürtöt. A szólót átveszi a harsona, majd a zongora és a zenei száguldás. És természetesen az egész koncert során szólt a finom, halk, gyors, élénk, néha rockos, néha kicsit keményebb, de mindig lélekkel teli gitár – ahogy László Attilától megszokhattuk.
