Oláh Szabolcs: Álomösvény 2016. szeptember 20., Szentgallay György

Oláh Szabolcs Quintet & Kalmár Panni – Álomösvény (Szerzői kiadás)

Oláh Szabolcs csaknem 15 éve a magyar zene élvonalába tartozik mind gitárosként, mind zeneszerző-hangszerelőként. Az elmúlt másfél-két évtized elég időt biztosított számára egyéni hangvételének megtalálásához és kikristályosításához, ami óriási eredmény annak tükrében, hogy még a nemzetközileg ismert és elismert zeneszerzők közül is sokaknak egy élet alatt sem sikerül meglelniük azt a zenei kifejezésmódot, amit összetéveszthetetlenül sajátjuknak érezhetnek. Oláh Szabolcs újabb és újabb lemezei arról árulkodnak, hogy ő rátalált arra a hangzásra, esztétikai minőségre és útra, amit keresett.
A Quintet új albuma, a nemrégiben megjelent „Álomösvény” érett, felnőtt muzsika, mely több dimenziójában is nagyon magas színvonalú, lírai és drámai olvasata egyaránt erőteljes. A lemez minden számát Oláh Szabolcs jegyzi, úgy a zenét, mint a szöveget.
Az „Álomösvény” zeneileg nehezen beskatulyázható, hiszen egyfelől egy igazi magyar jazz-supergroupot hallhatunk játszani, másrészt maguk a szerzemények inkább kortárszenei hatást mutatnak. A meglepő dallami és harmóniai fordulatok, a páratlan metrumok, és a finomra hangolt dinamika legalábbis erre enged következtetni, noha felmerülhet a szokásos kérdés a mai jazz és a kortárszene hasonlóságairól, illetve különbségeiről.
Merész, de egyben őszinte lépésként a dalok szövege magyar nyelven íródott. A szerzői szándék a külföldi kereskedelmi nyitás ellenében inkább a művészi igényesség felé tett határozott gesztust, és milyen jól tette! A szövegek ugyanis briliánsak, olyannyira, hogy csakis az angolnál sokkal több kifejezésbeli lehetőséggel kecsegtető magyar nyelven lehetnek ilyen nagyszerűek: az impresszionista leírásoktól kezdve az emberi érzelmek pontos megfogalmazásáig erős lírával, jó érzékkel megoldott prozódiával találkozhatunk.
Az interpretáció szintén remek. Kalmár Panni mély átéléssel, érett intimitással adja át a dalokat, pedig a feladat nem volt könnyű: a líra széles érzelmi skálán mozog, a dallamok pedig nem könnyen énekelhetőek.
A fenti sorok ellenére azonban egy pillanatig sem merül fel, hogy a zenekar mindössze a szöveget hivatott „alulról támogatni”: Oláh Szabolcs és Cseke Gábor (zongora) már a harmóniai kíséretben is színtiszta zenével ajándékozza meg a hallgatót, éteri környezetet teremtve a számokhoz, amit Soós Márton ízléses, visszafogott bőgőjátéka támaszt meg az alsóbb regiszterekben. A hangzást Dés András kreatív percussion-je kovácsolja össze, Ávéd János pedig (csakúgy, mint a kísérőhangszeresek, mikor átlényegülnek szólistává) egyszerűen lubickol ebben a zenei tengerben. Szaxofonjának hangzása az album egyik nagy ékessége.
Oláh Szabolcs hallhatóan elsőszámú hangszerének nem is a gitárt, mint inkább a zenekart tartja. A jazzgitár persze fontos szereplője a zenei folyamatoknak, és a szólók is kiválóan sikerültek, a hangszer mégsem tolakszik előre, nem kíván főszerepet játszani, hiszen a zenekar, mint egységes egész teremt olyan összhangot, melyből mindenki kiveszi a részét. Ez a művészi alázat szintén rokonszenvessé teszi az albumot (és persze a művészeket is).

Az „Álomösvény” friss és inspiratív. A lélek, az ész és a szellem egyszerre lengi körbe, ami igazán ritka manapság, még az intellektuális műfajokban is. Habár zene és szöveg szempontjából is igényes, komoly munka, a balanszírozásnak köszönhetően befogadása nem különösebben nehéz, így széles réteg számára válhat akár meditációs objektummá is, de elsősorban persze remek hallgatnivalóvá. Nem árt, ha többször is feltesszük a CD-t, hiszen minden egyes találkozásnál újabb és újabb kincsekre bukkan az ember ebben a szívmelengető, dús zenei szövetben.