Grencsó Open Collective: Local Time 2011. április 13., Gregorits János

Nagy virtusa a jazznek, hogy folyamatosan képes megújulni. Ez a zene folyton-folyvást kitermel olyan új hangszíneket és praktikákat, amiket korábban elképzelni sem tudtunk. Ezért hiába temetik évtizedek óta, a vég csak nem akar eljönni. Mert sorra születnek olyan művek, szerzők és együttesek, amelyek új minőséget teremtenek. Mint a Grencsó Open Collective is, amelynek most jelent meg a „Local Time” című albuma. A zenét hatan játsszák: Grencsó István (1956) tenorszaxofonon, basszusklarinéton és dudukon, a vendég Lewis Jordan altszaxofonon, Hans van Vliet harsonán és trombitán, Benkő Róbert bőgőn, Hock Ernő bőgőn és basszusgitáron, Miklós Szilveszter dobokon. A basszisták mindketten játszanak az összes elhangzó darabban, de más-más szólamokat, hol szólistaként, hol kísérőként. Ez a hangszerelési mód nagyon eredeti és jelentékenyen gazdagítja az együttes hangzását. Az album különlegessége azonban elsősorban abban áll, hogy a vendégként közreműködő Lewis Jordan költeményei az elhangzó zenék szerves részét képezik, ezeket maga Jordan szavalja el angol nyelven, miközben szól az együttes muzsikája. Produkcióját egyfajta recitativo-ként foghatjuk fel, azzal persze, hogy hiányzik belőle az éneklés. Az albumhoz mellékelték a költemények eredeti szövegét, de még, aki kevéssé beszéli az angolt, az is meg tudja érteni a verseket Jordan szépen artikulált, nyugodt szövegmondásának jóvoltából. A korong első darabja az „Over the River, Under the Bridge”, melynek a költő azt az alcímet adta, hogy „Poem for the Homeless”, vagyis „Poéma a hajléktalanokhoz”. Kötetlen basszus-párbeszéd után úgy indul, mint egy medium tempójú swing, dobbal, „walking bass”-szel, a fúvósok aztán belépnek. Az albumhoz mellékelt ismertetőben Jos Demol azt írja, hogy az intro „nyomorúságos hangulatot idéz”. Szerintem az intro minden volt, csak nem nyomorúságos hangulatot idéző, hanem ahogy mondtam volt, inkább swing-es. Lewis versében sem találunk nyomorúságos hangulatot, mert az megrendítő és szikár. Másodikként hallhatjuk a „Local Time” című Grencsó szerzeményt, ami egyben az album címadója. A legjobb kompozíciónak és a legsikerültebb interpretációnak ezt tartom. Tempósabb, mint az első szám és telítve van igazi „jazz feeling”-gel. Grencsó Istvántól kitűnő szaxofonszólót hallhatunk. Lewis Jordan szólója is jó, de nem annyira, mint a „bandleader”-é. Itt egyébként a versmondás alatt is megtartják a tempót, „walking bass” kíséri. Véleményem szerint az albumon a legjobb teljesítményt Grencsó István nyújtja, éspedig mindhárom hangszerén, amelyek közül nekem egyformán tetszett úgy altszaxofonon, mint basszusklarinéton. Jordan hozzá képest halványabb volt. Mint költő, természetesen nem. A „Take Your Time”–ban mindkét bőgősnek, Benkőnek és Hocknak is komoly szerep jut, amelynek száz százalékosan meg is felelnek. Itt kell megemlítenem, hogy több elismerést érdemelne a hosszú évek óta magas színvonalon játszó Benkő Róbert, aki a modern, ha úgy tetszik avantgard zenének stabil protagonistája. Egyértelműen „underrated” muzsikus! Különösen tetszettek nekem, a Lewis Jordan-féle „At Large”-ban alkalmazott riffek, amik (uram bocsá’!) még egy kis big band színt is vittek a zenébe. A „Lord, I’m Coming Home” már címe alapján is „gospel”-ként volt azonosítható, amit az előadás – az elvárható tartózkodással – vissza is igazolt. Most tehát mit is hallottunk? Milyen stílust? Visszakérdeznék: befolyásolná véleményünket a meghallgatott zenéről, ha erre előzetesen, vagy utána, valamilyen cimkét ragasztanánk?  Valószínűen igen. Az vitathatatlan, hogy Grencsó Istvánt és együtteseit az úgynevezett avantgardhoz sorolja a közvélekedés. Ennek van is igazsága, de ez a cimke önmagában véve csak egy közhely. Az ide sorolt magyar és külföldi muzsikusok és produkcióik, egymástól nagyon is különbözők. A lényeg az, hogy a zene, amit hallottunk, nem behízelgő és sablonos, hanem őszinte és eredeti akart lenni, ami alapvető eleme minden művészetnek. A zene és a versek jól egészítették ki egymást, az arányok megfelelőek voltak. Mindennek summázata pedig az, hogy jól sikerült produkciót mondhat magáénak a Grencsó Open Collective ezzel az albummal.