Babos Gyula: Babos’ Makrokozmosz 2016. július 01., Horváth László
Babos Gyula – Babos’ Makrokozmosz (BMC Records)
A magyar jazz idősebb generációja (egy kitűnő generáció!) közül gitáron kiemelkedik Babos Gyula, aki már az 1970-es években is ámulatba ejtette a magyar jazz- és rockzene rajongóit. Személyisége és játéka is a folyamatos megújulást keresi, ezt már csak a zenekarok, műfajok, stílusok sokasága is jól jelzi, amelyek a nevéhez fűződnek. A minőségi gitárjáték és a kitűnő szerzemények viszont végig fémjelezték hosszú, sikeres karrierjét. Babos Gyula nemrég (június 26-án) ünnepelte 67. születésnapját, de a mai napig ugyanolyan energiával és lelkesedéssel zenél, mint valaha. Ez a viszonylag új formációja, a Makrokozmosz is újdonság, amelyben egy újabb színben mutathatja meg zenei tudását.
Írtam már jó néhány koncertbeszámolót ide, most már egy pár lemezkritikán is túl vagyok, de koncertfelvételről készült lemez egészen eddig a pillanatig még nem jött szembe velem. Mindenesetre érdekes úgy írni egy albumról, hogy közben egy koncertet hallgatok, eddig mindig jól szét tudtam választani a kettőt, most ez az „összemosás” kicsit érdekes számomra, de örülök a lehetőségnek.
Ezt a lemezt 2014-2015 telén, két különböző koncerten vették fel, az első három számot a Művészetek Palotájában, 2014. december 10-én, a negyedik számot pedig az Opus Jazz Klubban, 2015. február 7-én. A zenekarban a fiatal dobos, Czirják Tamás kivételével már tapasztalt, sokat látott zenészek vannak. Babos Gyula mellett Fekete-Kovács Kornél trombitán, szárnykürtön és billentyűkön játszik, Winand Gábor szaxofonozik és énekel, illetve a MüPa koncerten Orbán György, az Opusban pedig Barcza Horváth József bőgőzik. A névsor tehát adott, és ehhez méltóan jó anyagot is hoztak össze a zenészek.
A lemez rengeteg különböző stílust foglal magába, Babos Gyula amúgy is szereti szintetizálni a különböző zenei hagyományokat, és ehhez a lehető legjobb társakat választotta maga mellé. Ami számomra a legérdekesebb az egészben, hogy a zenészek külön-külön teszik hozzá a saját világukat, és a saját stílusukat. Maguk a kompozíciók is elég változatosak, mégis műfaj szempontjából viszonylag egységesek, de mivel annyira lazán épülnek fel a darabok, az improvizációnak talán még a szokottnál is több teret engednek, és itt bukkan fel az, ahogy minden zenész a maga szólójával egy kicsit a saját képére formálja az egészet. Winand Gábor egy kis free-bop irányba viszi az énekkel, a trombita számomra inkább a klasszikus zene és a free jazz felé húz, a gitár a mainstream, a világzene és a roma jazz között van, a dob és a bőgő pedig szolgáltatják hozzá a biztos alapot, néha azért saját virtuozitásukat is megvillogatva.
A Makrokozmosz Bartók Béla „Mikrokozmosz” című, hatalmas művéből indul ki, amelynek egyik része, a „Hat tánc bolgár ritmusban” a lemez alapja. Babos Gyula ezek alapján dolgozta ki a zenei anyagot, elég szabadon, kötetlenül, tényleg csak kiindulópontnak használva a nagy zeneszerző munkáját. Mindenesetre, akitől távol áll Bartók zenei világa, annak valószínűleg nem ez lesz a kedvenc lemeze, de aki nyitott erre az irányra, annak mindenképp érdemes meghallgatnia a CD-t. Elég grandiózus építkezésű darabok, mindössze négy szám van az albumon, amiből csak az első három összesen több mint 50 perc, tehát bőségesen tovább gondolták, és kibontották ezeket a számokat, nem sajnálva az időt és a teret a zenei gondolkodásnak.
Itt is egy kicsit az az érzésem támadt, hogy erről a zenéről nem lehet túl sokat írni, mert ez annyira komplex, és annyira a befogadótól függ az értelmezése, hogy kiben milyen folyamatokat, milyen gondolatokat indít el, hogy ezt mindenkinek magának kell meghallgatnia és eldöntenie. Nem annyira érzelmes, inkább intellektuális zene, annak is meglehetősen magas szintje, tehát nem lehet hátradőlni és ellazulni, itt bizony figyelni kell, és a közönségnek, a zenehallgatónak is aktívan részt kell venni a felépítésében, mert ez (jó zene, vagy bármilyen művészet esetében) kétirányú folyamat.
Akik nem csak a könnyedebb jazzt hallgatják szívesen, azoknak ezúttal is ajánlom, hogy hallgassák meg a lemezt, vagy a zenekart élőben – jelen esetben még a szokásosnál is kisebb a különbség a kettő között. Már csak azért is kuriózum, mert ilyen kvalitású zenészeket, ekkora tudást igénylő zenét azért nem minden nap hallani egy színpadon, egy lemezen.
Nekem talán „A tábornok” című dal tetszett a legjobban, de a másik három is jól sikerült, ezt alighanem sokan megerősítik majd rajtam kívül is…
