Ágoston Béla: Dunno 2016. szeptember 22., Bereczki Bálint
Knutdut Men – Dunno (BMC Records)
Ágoston Béla új, jazzt játszó formációjának neve: Knutdut Men. Az Ágostonra jellemző nyelvi játék ebben az esetben oly módon nyilvánul meg, hogy visszafelé olvasva nem tudtunk-nak hívják őket. Ráadásul ezzel párhuzamosan az aktuális lemez címe is az előbbi gondolatmenetre hajaz: Dunno, azaz do not know, azaz nem tudom. Aki hallotta a korong bemutatóját az Opusban, annak lehet némi fogalma arról, hogy mit nem tudtak, vagy inkább mit tudnak. Tudják például azt, hogyan lehet a modern (szabad) jazz vitorlájába fogni a legkreatívabb szeleket. Vagy azt is tudják, hogyan lehet érhetően navigálni az ősök (Coltrane, Dolphy, Shepp) zenei világaiban, amikről aztán kiderül, hogy ezek mennyire közel vannak Ágoston változatos tájainak határaihoz. Tisztában vannak vele, hogyan kerülhet humor a jazzbe az elbohóckodás veszélye nélkül. És persze mesterei a hangulatok sűrítésének, hangképek teremtésének és saját hangszereiknek is. Ágoston Béla nagyon sok műfajban tud különlegeset alkotni, és remekül ért a műfajok közötti vonalak elmosásához, vagy inkább a közös nevezők megtalálásához.
Ágoston a multi-instrumentalizmust most egy szál tenorszaxofonra cserélte, ami nagyobb kihívást jelent és bátor dolog is egyben, mert ebben az esetben nem lehet az instrumentumok változatosságának előnyét kihasználni. Murányi Ákos alton játszik, a ritmusszekciót pedig Pengő Csaba bőgős és Hárságyi Péter dobos alkotják. Az akkordhangszer hiányzik, de nem a fülnek, köszönhetően a két fúvós párbeszédéből áradó harmóniának (is). A nyitószámot („Kukoté”) a kísérőszöveg szerint Coltrane „Love Supreme”-jének mantrája inspirálta, a laza csettintgetős téma izgalmas ritmusváltásokon megy keresztül, keretet adva a szabadon áramló improvizációknak. A tíz évig érlelt „The Depths of the Soul” elgondolkodtató szépségű melódia. Az album egyik csúcspontja a „Dogmatics”, ami az indulók kackiás szabályosságát állítja szembe a free hangfüzérek ziláltságával. Az „Old Yoruba” játékos calipso, izgalmas gondolatokkal, amikben a tradicionális és a modern szellemiség keveredik. A lemezt záró „Water Divining” két részre oszlik, az elsőben teljesen szabad rögtönzések, a másodikban afrikai ízű ritmusok dominálnak.
Nagyszerű hallgatnivaló, amit nemcsak a kísérletezős kedvű zenekedvelők fognak szeretni. A lemez teljesen egyedi hangzású, különleges darab az Ágoston életműben, de a mai magyar jazzcédék között is. Sőt a külföldiek között is.
