ADYTON SZABADZENEMŰHELY ÉS ALKOTÓ EGYÜTTLÉT III. – Összefoglaló (Augusztus 22-27., Kedd – Vasárnap)
Legutóbb 22-én, kedden délelőtt jelentkeztem abban a reményben, hogy naponta folytatni fogom a kisebb tudósításokat. Ezt azonban nem a fúvós szekció gyorsan kialakult erőteljes megszólalásai fújták el a messzeségbe, hanem a sok tennivaló, ami a „tábor” pezsgő életét meghatározta. Talán itt az ideje, hogy megadjam magam az élet hatalmasabb erőinek és jövőre már ne vállaljam be ezt a vakmerőséget. Bármennyire is jó volna modern korunkban egy „élő közvetítés”, a technológia is csak némán hallgat és vár az emberre, ha az nem tud, vagy képtelen billentyűket nyomogatni és egeret kattintgatni. A megoldás az utólagos összefoglaló lesz. Íme itt az első belőle, amivel remélhetőleg kiválthatom Robi főszerkesztő úr rólam szóló fővesztési terveit.
Augusztus 22. Kedd
Kedden délelőtt az egyik teremben Grencsó István és Benkő Róbert vezetésével vette kezdetét a közös munka. A másikban Miklós Szilveszter tartotta az ütős szekció TaZen-jét.
A délutáni - bárki számára megtekinthető - nyitott „Átjáró” programban Bognár Ferenc egy órás előadását hallhattuk Szabados György zenéjéről és a szabad zenélésről. Mint a Szabados-honlap egyik oszlopos tagja, hihetetlenül precíz és összefogott, lényegre törő sűrítmény adott át ebből a nagyívű életműből és az igen bonyolult belső működésű zenei műfajból. Számos unikális hang- és képanyaggal illusztrálta mondandóját.
A délutáni TaZen Szabó Sándor irányításával zajlott. Egy gyors vacsora után Sándor elbúcsúzott tőlünk, mert Szamarkandban várták egy zenei konferenciára.
Az esti koncerten először egy 41 percnyi zene következett. A felállás nagyzenekari volt, melyet Heidrich Roland egészített ki és Grencsó István irányított. A több „tételből” álló mű egyes részei a délelőtt tanultak kiélesítése volt. A Bognár Ferenc előadásában többször elhangzó „együttfigyelés” szabadosi megfogalmazás gyakorlati megvalósításának lehettünk fül- és szemtanúi.
Az igen összefogott és határozott kiállású muzsikálásban nagy szerepe lehetett a délelőtti tanulás mellett, hogy többen is voltak a múlt évi táborból.
Egykettőre kialakult a kellő koncentráció és így igazán élvezetesen adták elő a Grencsóra jellemző fantázia dús témákat.
Az estet Miklós Szilveszter kompozíciójának előadása zárta. A nézők közé csöppent két sörözgető dán úr, a kezdést követően gyorsan befejezte beszélgetését és a végén ők tapsoltak elsőnek.
Augusztus 23. Szerda
A szerda délelőtti TaZen egy részében Miklós Szilveszterrel folytatódtak a vegyes hangszer összetételű gyakorlatok. Voltak pillanatok, amikor hegedűt ragadott, mondván van helyzet, amikor a szavaknál többet mond egy jól megszólaltatott hang.
A TaZen másik részében Grencsó István gyűjtötte maga köré a fuvolistákat.
A rendszeresen fél háromkor kezdődő „Átjáró” vendégelőadója Jász Attila költő, író és főszerkesztő, azaz Csendes Toll volt. Most, a tőlünk nem is oly messze magasodó hegyek indiántörténeteiről mesélt. A később nagy elismertséget szerző Baktai Ervin és barátai űzték itt évtizedekig az indián életmódot. Jóval megelőzve a későbbi Cseh Tamás-féle - szintén komolyan vett – „indiánosdit”.
Nem is lettünk volna igazi kreatív zenét és improvizációt hirdetők és gyakorlók, ha erről nem jutott volna eszünkbe egy jövőre megvalósítandó műalkotás. De ezt egyelőre rejtse a csillagok elnéző hallgatása.
A délután négykor kezdődő TaZen-re megérkezett Kovács Tickmayer István zeneszerző. Az improvizáció alapjairól beszélt. Először is a hang mibenlétéről, annak meghatározásáról esett szó. Majd egyre tágította az improvizáció lehetőségeit csupán egyetlen hang használatával. Eljutottunk az improvizatív játék esetében a jó és hatásos felépítésig. Megmutatta a hibás és a rossz szerkezeteket is.
Este a Szabados-kertben tartottunk koncertet. Ezt a hagyományt igyekszünk megtartani, amíg csak lehetőségünk van rá. Most is – szabadzenész módon – egy kis zenei performansszal fejeztük ki Szabados György iránti tiszteletünket a ház falára erősített emléktábla előtt.
Ezek a pillanatok az eddigi Adytonokon is nagyon sűrűre sikeredtek. Most sem volt másként. Igazából nem is lehet szavakkal leírni, hogy milyen csönd szállt közénk az első hangok megszólalása előtt, és maradt velünk végig, míg el nem halt az utolsó hang is valahol a hegyek között.
A mindig szépen berendezett kertben Grencsó István még egy utolsó eligazítást adott a fellépőknek. Aztán többféle formációk csendes, érzékeny muzsikával csalogatták fel a Holdat és teremtettek ihletett pillanatokat, a mézédesre érett szőlőfürtök alatt. Az idén Csenge-féle almás fahéjas házi süteménnyel, Jutka asszony által – jó helyről beszerzett – kifinomult fehér és vörös borokkal, beszélgetésekkel záródott a zeneileg is gazdag este. A filmes stáb elpakolt és én is elzártam a kamerámat. Aztán kiderült, hogy mégsem záródott még az este. A megüresedett színpadra Grencsó István, Mezey Péter és Bognár Berta triója ült be. Kisvártatva két fuvolára és egy klarinétra hangszerelt mű csendült fel. A közönség nem győzött gyorsan visszaülni a helyére. Mire véget ért a muzsika, a többi zenész is kedvet kapott. Váratlanul valami hihetetlen invenciózus és ki tudja mitől táplált zene szólalt meg a színpadot elfoglaló Benkő-Grencsó-Miklós-Tickmayer kvartett előadásában. Mint kiderült valóban ezzel zártuk az estet. Mindenki arról beszélt, hogy micsoda nagyszerű pillanatnak voltunk fültanúi. Felvettétek? – kérdezték sorra az emberek. Sajnos nem. De a legjobb dolgokat gyakran nem sikerül felvenni, mert azok „csak úgy jönnek” - volt a szomorkás válasz.
Aztán néhány nap múlva kiderült, hogy mégiscsak született hangfelvétel. Egye fene nincs videó, de megvan a hangja! Köszönet Fenyős Zolinak!
Augusztus 24. Csütörtök
A délelőtti TaZen-en a tegnap megkezdett elméleti dolgok gyakorlati megvalósítása következett Tickmayer István vezetésével. Amíg a teremben apraja-nagyja keményen dolgozott, addig a kertben fogadtam Bolcsó Bálintot és Dukay Barnabást, akikkel azonnal a sűrűjébe vágtunk egy húzós beszélgetésnek. A szünetben közénk telepedett Tickmayer István is.
A képen látható fazékban nem gombóc, hanem szeletelt görögdinnye lapult. Amolyan Benkő Robi-féle.
A fél hármas „Átjáró” Nagymarosról szólt. Murányi Zoltán – a Sigil vezetője -, aki maga is tősgyökeres „marosi” felmenőivel együtt, tartott a város történetéről egy izgalmas és látványos előadást. A betelepítések, a sok-sok munkával elért felvirágzás, majd a 250 év múlva bekövetkező esztelen üldöztetések és kitelepítések szenvedéstörténete igazán szívszorítóan hatott mindannyiunkra.
A délutáni TaZen Dukay Barnabás meglepő felvezetésével indult. Felvázolt egy embertpróbáló feltételrendszert, aminek keretén belül lehetett részt venni a foglalkozáson. A részvétel önkéntes alapon történhetett. Egy csöppnyi gondolkodási idő után ki-ki eldönthette, hogy marad a teremben, vagy kimegy. Mindenki maradt és mindenki nagy élménnyel jött ki közel egy óra múlva.
Az esti koncertet Bolcsó Bálint elektronikus eszközökkel megszólaltatott szólókoncertje nyitotta meg. Az élmény nagy hatással bírt. A tűréshatárokat és a hangtartományokat erősen feszegető performansz, jócskán kitágította a zene, a zenei hang és egyáltalán a hang fogalmát és létező valóságát.
Ezt követte a Dukay-Grencsó-Tickmayer trió. Ők valami csodálatos finomsággal építettek fölénk egy (hang)szentélyt.
A trió ezt követően kiegészült Benkő Róberttel, Miklós Szilveszterrel és Bolcsó Bálinttal. Ebben a formációban mutatkozott meg igazán a Bolcsó-féle hangok ízléssel, kreativitással, beleérzéssel és mértékkel alkalmazott ereje. A muzsika természetes részeivé váltak. Gyönyörű díszítéseket, érzelmeket elmélyítő érzeteket csempészve az amúgy is rendkívül szép zenébe.
Itt vált érthetővé, hogy az elején hallott Bolcsó szólókoncert valójában csak a felvillantása, bemutatása volt a különleges hangi lehetőségek végtelen tárházának.
A kibővült formáció még két számot játszott el ezután, egyre merészebb hangzások vizeire evezve. Némi szlenget megeresztve: dögösen zártuk az estet.
Ennek hatására készülhetett el egy éjszakai csoportkép is.
Augusztus 25. Péntek
Bolcsó Bálint tartotta a délelőtti TaZen-t. Megismertette a Soundpainting rendszerét és használatát. Ezzel nemcsak ő vezényelte a részvevőket, hanem a résztvevők is kipróbálhatták magukat, mint karmester és realtime composer. Ez utóbbi attitűd pedig egyáltalán nem áll távol a szabadzenéhez és a szabadzenei játékmódhoz. Sőt! Ez is segítette a mélyebb összefüggéseket megélni és gyakorolni. A már említett és jól használt „együttfigyelés” erejét, szükségességét erősítette. Megint csak egy újabb eszköz volt, ami megvilágította az „össze-vissza játszani” érvénytelenségét.
A szünetben megérkezett Heidl György a pécsi tudományegyetem tanára és Dresch Mihály, valamint Ráduly Mihály is. Közben egyre többen kezdtek lazítani így vagy úgy.
A pénteki nap hagyományosan a leterheltségi mélypont szokott lenni. Nem kell aggódni, mert egyrészt ezen mindenki átesik, másrészt ezt mi is tudjuk és innentől kicsit lazábbra vettük a munkatempót.
Fél háromkor az „Átjáró”, Heidl György előadásának adott helyet. A II.-IV. századból származó ókeresztény szövegek alapján tudhattuk meg, hogy milyen kiemelt szerepe és hatása volt a keresztény himnuszok éneklésének. A szövegek különféle fordításainak összevetése érdekes tartalmi különbözőségeket vetett fel. Ezeket aztán az éjszakai beszélgetésben mi is kitárgyaltuk.
Délután Dresch Mihály tartott egy kurzust a diófa alatt. A Tickmayer István által is említett egy hangos improvizációval kezdte. Szép türelmesen, egyesével, nagy figyelemmel hallgatott végig minden muzsikust a felkért feladata teljesítése közben. Aztán haladtak az egyre több hangos variációk felé. Kiegyensúlyozottsága, mosolygós természetessége hamar feloldotta egy-egy apróbb izgulás feszültségét. A végén kérdezni is lehetett, amivel éltek is az őt körbe vevő hangszeresek.
Az esti koncertre elkészült Veress Tamás 24 lapból összefűzött Életfa-képe. Ki is tettük megvilágítva a „színpad” bal szélére.
Tickmayer István pianínón és Yamaha elektromos zongorán előadott szólója nyitotta az esti koncertet. A mindig nála lévő „csodaszatyrából” ismét előkerültek a saját hangzásvilágát megteremtő elektromos „kütyük”. Ezekkel elképesztő soundot volt képes előállítani. A feszes és egyéni ízekkel telített muzsikája erős hangulatot teremtett.
Őt követte a Bolcsó Bálint által irányított soundpaiting nagyzenekari előadása. Igazán profira sikerült a technika alkalmazásával létrejött masszív és fantázia dús kompozíció.
A közönség soraiban ülő, úgynevezett „debreceni kemény mag” nagy örömére a Benkő-Dresch-Grencsó-Miklós-Tickmayer kvintett érkezett a színpadra. „Odatették” – szólt a megállapítás taps közben.
Az ötösfogat kiegészült Bolcsó Bálinttal. A tegnapi összhanggal megegyező minőségű, tüzes kompozíciót élvezhetett a nagyérdemű.
Augusztus 26. Szombat
Kora reggel visszaszállítottuk a zeneiskolától kapott, sokat látott pianínót. Közben Grencsó „pipás” István belekémlelt Orsi objektívébe, vajon hol késik a társaság, hiszen elérkezett a reggeli ideje. Ekkor még nem sejtette, hogy Ráduly Misi meglepetést készít elő. Történt ugyanis, hogy az említett fahéjas sütemények készítőjétől, Csengétől elkért egy csellót. Misi a nap folyamán többször eltűnt, hogy aztán egyre pirosodó és fájdogáló ujjhegyekkel odaüljön hozzám, mutatván őket, hogy ez bizony a gyakorlástól van. Igaz sosem csellózott, de most este fog! Egyébként Brátán Verával „főznek” valamit.
Délelőtt mindenki gyakorolt és készült valamivel. Szilveszter kottákat írt és egyeztetett. Grencsó időként a fúvósokkal duruzsolt. Erika félpapucsban gyakorolt.
Ebéd után megmártóztunk a hűs Dunában.
Fél háromkor az utolsó „Átjáró” a diófa alatt történt. Ráduly Misi és Dresch Mihály beszélgetését élvezhettük. Hogy mennyire egy húron pendültek, azt bizonyítják a fotókon látható, remekül elkapott gesztusok.
Az esti koncertig pihenő idő volt kiadva. Aki tudott élt vele, ahol érte.
Este nyolc órakor egy kicsit beszélgettem Veress Tamással. Mesélt a plakátunkról, amire azt a szép Szabados fejet rajzolta és az egész héten át készített Életfáról. Felolvasta néhány versét, amik egytől-egyig fajsúlyos művek. Szikár, belső rímekkel és különféle ritmushullámzásokkal íródott szövegei letisztultak. Mélyen értőn-érzőn szólnak a világról és a benne élő, küzdő emberről, aki egyszeri és megismételhetetlen. Aki fájdalmaiban és romjaiban is nagyszerű lélek és adni tudó alkotó ember.
A záró koncerten, aki élt és mozgott játszott. Sok-sok formáció és ötlet mutatta meg magát.
Először Tickmayer István vezényelt egy nagyzenekari kompozíciót. Közben a Yamahán is bekapcsolódott. Ezt követte a Tickmayer-Dresch duó. Majd Miklós Szilveszter vezényelte az egyedüllétről szóló művét. A műsor első felét John Oslansky, Benkő Róbert és Lukács Péter triója zárta.
Ráduly Misi valóban előállt a koncert második részében a meglepetéssel. A „Napkelte alkonyatkor” hangzott el. Misi csellószólójával felvezetve, majd cselló és Grencsó klarinét duójával folytatva és végül cselló, klarinét és Brátán Vera énekével lezárva.
Őket követte a Schneider-György-Gáspár-Bognár-Oslansky-Mezey-Reinhardt szeptett. Folyamatosan adták át egymásnak a szólamokat, ezzel egymást követő duókat hozva létre.
A Dresch-Grencsó-Gáspár szaxofon trió kicsiszolt hangzása töltötte be a kertet.
Egy rövid ráadás után, az összes résztvevő bejött a színpadra. Szilveszter egy zsákból nagy csörömpöléssel kiborította ütős hangszerparkját. Nagy nevetés közepette kezdetét vette az utolsó darab. Igazán vérbő muzsikával búcsúztatták a harmadik Adyton Szabadzene Műhelyt a résztvevők.
Ezúton is köszönjük Ekési Orsi önzetlen munkáját és gyönyörű fotóit. Immár harmadik éve lankadatlanul velünk van. Az Adyton elválaszthatatlan része ő.
Valamint köszönettel tartozunk Nagymaros polgármesterének, Petrovics Lászlónak és az önkormányzat testületének a támogatásért.
Minden anonim és nevesített adományozónkra, a Szabados családra és mindazokra, akik bármiben is segítettek nekünk, hálás szívvel gondolunk.
