ÉNEK AZ ESŐBEN – az első nap krónikája

A hagyományoknak megfelelően, idén is június utolsó hétvégéjén kezdődött a Nógrád megyei Bánki-tó partján a swing zene ünnepe. A Tó Wellness Hotel kertjében rendezett ünnepélyes megnyitó után, páratlan környezetben, pénteken és szombaton este hét órakor indultak az éjfélbe nyúló események, a természet adta lehetőségeket jól kihasználó, tóra épült színpadon. Mindkét nap három koncertet láthattak az idelátogatók, a záróeseményre, a szokásos vasárnapi gospel koncertre ezúttal a veresegyházi Szentlélek-templomban került sor. Első beszámolóm a pénteki nap eseményeit foglalja össze.

„Come Rain or Come Shine” - tűnődött a 100 éve született Ella Fitzgerald, Harold Arlen és Johnny Mercer híres dalában. A „First Lady” emlékének szentelt XIV. Louis Armstrong Jazz Fesztivál szervezői is aggódva kémlelték az eget péntek délután.

Az esemény műsorvezető házigazdája, Rókusfalvy Pál konferálásával mindenesetre pontosan délután félötkor elkezdődött az ünnepélyes megnyitó. Elsőként Kukucska Csilla, a Swing Jazz Kultúráért Alapítvány Kuratóriumának elnöke, majd Balla Mihály, Nógrád megye országgyűlési képviselője kapott szót. Lényegre törő, élvezetesen előadott, és példásan rövid nyitóbeszédeikben remekül foglalták össze a fesztivál történetét és szerepét a magyar jazz életben.

Szenvedélyes beszédet tartott Joan Faulkner is, ő Ella Fitzgerald életútját foglalta össze személyes élményeivel és jó humorral átszőve. Felfedezettje, az este fellépő gyönyörű Lisa Simone (Nina Simone lánya) is mobilját előkapva beállt a fotósok közé az emlékezetes pillanatokat megörökíteni. Kukucska Csilla és Balla Mihály után, Joan is szívből jövő tapsot kapott.

A megnyitón végül Csík Gusztáv triója lépett a pulpitus mellé állított kisszínpadra. A doboknál természetesen Alvin Queen ült, a bőgőnél viszont Dezron Douglas vette át az idős kora miatt visszavonult Reggie Johnson helyét. A fiatal New York-i bőgőst Dan Nimmer, a Jazz at Lincoln Center Orchestra és a Wynton Marsalis Quintet zongoristájának triójában láthattuk az előző években itt Bánkon. Kedvcsinálóként pár számot játszottak, az utolsó kettőbe Joan Faulkner is beszállt. A gospel kórusban vele éneklő Harriet Lewis és Joanne Bell, Lisa Simone-nal kiegészülve óriási ovációval fogadták a végén, és felszabadult örömmel ültek be egy rendhagyó csoportképbe.

Gusztiék zenéjétől feldobva, remek hangulatban sétáltunk át a Tó Wellness Hotel kertjéből a Víziszínpadhoz, ahol este hétkor hazánk első professzionális nagyzenekara, az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra lépett fel. A kiváló zenészekből felépített Big Band Kollmann Gábor vezetésével a szokásos, Ludányi Tamás, Csejtei Ákos, Zana Zoltán, Varga György (szaxofon), Schreck Ferenc, Skerlecz Gábor, Frolov Ákos, Nagy Viktor Dániel (harsona), Tulkán Péter, Magyar Ferenc, Koós-Hutás Áron, Pecze Balázs (trombita), Juhász Attila (zongora), Birta Miklós (gitár), Hárs Viktor (bőgő), valamint Serei Dániel (dob) összeállításban állt fel. Első vendégszólistaként James Morrison csatlakozott a BJO-hoz. A multiinstrumentalista ausztrál egyik főhangszerén, a trombitán kezdett, de mielőtt a másik főhangszerét, a harsonát elővette volna, Juhász Attilát lecserélve beült kicsit zongorázni. Csere nem csak a zongoránál történt, Morrison Multiplicity nevű formációjából a bőgős, és gitáros posztra fiai (William Morrison, Harry Morrison) kerültek Hárs Viktor és Birta Miklós helyére, Serei Danit pedig Patrick Danao váltotta. A koncert ezen részében a Morrison and Multiplicity játékába a BJO alig szólt bele, de mikor James Morrison befejezve a zongorázást harsonára váltott, újra az igazi Big Band hangzást élvezhettük. A fergeteges harsonaszólók után még fergetegesebb trombitaszólók következtek, de közben Morrison meghatódva átvette az idei Louis Armstrong emlékdíjat Kukucska Csillától. Az ünnepi pillanatok után visszatértek a helyüket átadó magyarok, és az utolsó számokba az amerikai szaxofonos, Harry Allen is bekapcsolódott. Ő a fesztivál törzsvendégének számító, de most távollévő Scott Hamilton tanítványa volt, ma is hűen követi mesterét, gyakran játszanak együtt is. A nálunk kevésbé ismert, de angolszász területen komoly népszerűségnek örvendő ausztrál James Morrison és az amerikai Harry Allen bánki bemutatkozása a Budapest Jazz Orchestra közreműködésével nagy sikert hozott, amelynek szemmel látható jelét a színpad melletti táncparketten megjelenő táncosok egyre növekvő részvétele is mutatta. A tapsorkán közepette azonban szép csendesen az első eső cseppek is hullani kezdtek.

Nina Simone lánya, az 1962-ben született Lisa Simone végül elutasítva a különböző mozgalmakban állandóan harcoló, és Afrikától Európáig folytonosan új helyre költöző édesanyja életmódját, belépett az Egyesült Államok hadseregébe, és tizenegy évig szolgált mérnök asszisztensként a légierőnél. Németországban állomásozott alakulatával, mikor kimenőt kapva katonatársaival betért egy bárba. Az ott hallott zene annyira magával ragadta, hogy spontán felindulásból elkezdett énekelni egy számot a zenekarral. Ez a pillanat meg is határozta további életét. A bárban fellépő Joan Faulkner, énekét hallva, rögtön meghívta vokalistának a zenekarába. Rábeszélte, hogy szereljen le, és lépjen az énekesnői pályára. Mentora tanácsát megfogadva Lisa hamarosan ünnepelt musicalszínésznő lett. „All Is Well” című lemezének világkörüli bemutató turnéján 2015-ben Budapestre is eljutott zenekarával, melynek összetétele azóta sem változott. A Franciaországban élő Lisa mellett a bőgős, basszusgitáros Reggie Washington amerikai, a gitáros Hervé Samb szenegáli, a dobos Sonny Troupé Guadeloupe szigetekről származik. Bánkra is nagyjából ennek a lemeznek az anyagából készültek. Lisa édesanyja emléke előtt tisztelegve elénekelt egy-két számot, és ezekkel a Nina Simone dalokkal tökéletesen bele is illett a fesztivál koncepciójába. Amikor azonban a saját, és a gitáros Hervé Samb kompozíciói kerültek bemutatásra, jócskán feszegette a fesztivál Louis Armstrong és Joe Murányi szellemi örökségének továbbra is megfelelő, a hagyományok megőrzése mellett, azok szellemiségére vigyázó, de szélesebb mederben megújuló alapelvét. A közönséggel együtt azonban én is örültem a (jazzes)rock és rhytm & blues gyökerekből táplálkozó számok frissességének, így nem is akarom eldönteni a túrós csusza sóval, vagy porcukorral jobb vitát. A lényeg, hogy Lisa káprázatos hangja, és a zenekar nagyszerű játéka mindenkit magával ragadott, a sűrűsödő esőcseppek mellet is forrósodott a hangulat. Az eső pedig csak hullt, egyre hullt. A pillanatok alatt kiosztott esőkabátba bújt, vagy ernyőt bontó közönség kitartása láttán, Lisa minden eső elöl védő eszköz nélkül mikrofonjával leugrott az ernyővel védett színpadról, és a nézőtér legfelső helyéig felmászva, sorról sorra lefelé haladva folytatta énekét. Egy kicsit megpihenve bebújt egy ernyőt tartó néző mellé, másnak pacsit adott, vagy csak rámosolygott, aztán a kör végén a lépcsőt mellőzve, egy lendületes felugrással tért vissza a színpadra. Ugye nem kell különösebben taglalnom a közönség reakcióját ezek után. Talán a nap hősévé váló Lisának köszönhető, hogy szinte mindenki a helyén maradva várta a folytatást.

Az e(l)ső nap végén a több mint 70 éves múlttal rendelkező Dutch Swing College Band lépett színpadra. A második világháború európai befejezésének napján, 1945. május 5.-én alakult zenekar jelenlegi felállásában (Ton van Bergeijk, Adrie Braat, Anton Burger, Keesjan Hoogeboom, Bob Kaper, David Lukács, Maurits Woudenberg) Bob Kaper vezetésével tartott bemutatót a tradicionális jazz-zene világából. A derék hollandok mellett az Amerikából érkezett vendégek, elsőként John Allred harsonás, majd a BJO-val nagy sikert aratott, a színpadra újból visszatért szaxofonos, Harry Allen rendkívüli könnyedséggel előadott virtuóz szólói, a csendes, de makacsul kitartó eső ellenére is helyben tartották a hangos tapsokkal tetszést nyilvánító, és makacsul kitartó csodálatos közönséget. Az eső még a táncosok kedvét sem tudta elvenni. Ezzel, az egykor Ella Fitzgerald énekelte „Come Rain or Come Shine” dal dilemmájára is válasz érkezett, végül a fény jött el, és győzött az eső ellenére.

Ezzel én is zárom soraimat, neki látok a szombati beszámoló elkészítésének, melyet reményeim szerint holnap láthatnak. A fesztivál második, ragyogó napsütéses napján a Bágyi Balázs New Quartet Pocsai Krisztával már délután háromtól játszott a Tó Wellness kisszínpadán, az este hétkor kezdődő főprogramban pedig a Csík Gusztáv Trió és Joan Faulkner, Deseő Csaba és Illényi Katica a Gyárfás István Quartet-tel, a Korb Attila szervezte International All Stars, valamint a sztárvendégek közül Harry Allen és John Allred lépett fel a Víziszinpadon. Remélem követni fognak a Jazzma.hu oldalán a bánki „Sunny Side”-ra is.