JÁTSZÓTÉREN ÁLLVA

Boldog vagyok, hogy megélhettem azt a pillanatot, amikor egy hazai jazz együttes első lemezének megjelenése végre nagy, és remélem őszinte érdeklődést váltott ki a média részéről is. Négy év munkája érett be, Juhász Márton dobos 2011-ben alapított együttese, az Euro-African Playground első lemeze megvásárolható. Régebben azt írtam volna, hogy a boltokba került, de ma már ilyen üzleteket nem igen találni… Szerdán az Akvárium Klub „KisHall” nevű termében tartották lemezbemutató koncertjüket. Ibro, azaz Cheikh Ibrahima Fall –djembe, balafon, ének, Ávéd János – szaxofon, fuvola, Fenyvesi Márton, Gotthárd Mihály, ifj. Tóth Pisti – gitár, Tálas Áron – Fender Rhodes, Kiss Benedek – basszusgitár, Mogyoró Kornél – ütőhangszerek, és a zenekarvezető Juhász Márton – dob mellett Sena, és a két énekes-táncos, Fanta Inna Camara és Mmah Soumah forró hangulatot varázsolt.

Az első lemez megjelenése minden zenekar életében meghatározó. Marciék már az előkészületeknél is sokat dolgoztak, mindent megtettek, hogy ez a koncertjük emlékezetes maradjon. Alaposan figyeltek a marketing munkára, ami hazánkban még nem megszokott. Ennek köszönhetően az interneten népszerű programajánló portálok mindegyikén találkozhattunk az esemény beharangozójával, a koncert előtt az együttes tagjai kamerák előtt nyilatkoztak, a közönség is gyülekezett, a Bajnokok Ligája szerdai fordulója miatt sem hiányoztak sokan. Izgatottan várta mindenki a kezdést. A zenészek is. A plakátokon, a portálokon meghirdetett este nyolc órát. Sovány vigasz, hogy Marciéknak négy évet kellett várniuk első lemezük megjelenésére, nekünk csak másfél órát annak meghallgatására. A kezdés időpontját ugyanis áttették este kilencre. Nem a zenészek, mert ők kompromisszumot ajánlottak egy félkilences kezdésre, de valaki mégis ragaszkodott az állítólag itt szokásos kilenc órás kezdéshez. A döntéshozónak talán nem tűnt fel, hogy saját hivatalos oldalukon is ez az időpont lett feltüntetve. Nyolc órakor azért a kapunyitás megtörtént, beléphettünk a KisHall szentélyébe. Ekkor ért a második „kellemes” meglepetés. A teremben nem volt ülőhely, pedig még egy játszótéren is vannak padok. Mióta a Gödörből akvárium lett, nem jártam benne. Nem elvi okokból, egyszerűen a program gyökeres változása miatt. A marginális kultúrához sorolható eseményeket bemutató központból, ahogy Juhász Marci finoman megfogalmazta egy előző beszélgetésünk során, „mainstream” hely lett. Lehet, hogy a klub új gazdái úgy gondolták, az új kicserélődött közönségnek nem kellenek székek. A régi Gödörben voltak, és senkit nem zavarták azokat sem, akik önmegvalósításukat a ritmusokra való mozgásban próbálták kifejezni. Beálltunk, enyhe fejcsóválások közepette, próbálva megbarátkozni a körülményekkel. Végre felcsendült a zene, amire vártunk. Az első számnál lenyűgözött a hátulról világított zenészek látványa. Gotthárd Mihály gitárjának hangjaira kapcsolódtak be a többiek, elkezdődött a varázslat. A második számnál már elkezdett zavarni, hogy az intelligens lámpáknak nevezett fényforrások közül valamelyik mindig a szemembe világít, kezdtem gyanakodni, hogy intelligenciájukat nem túl intelligensen programozták be. Mielőtt azonban a vallató lámpák hatására töredelmesen elsoroltam volna összes bűnömet, a szemem elleni merénylet után, a fülem ellen intéztek támadást. Egy körülbelül a Budapest Jazz Club nézőtere nagyságú teremben, a Puskás Ferenc Stadion hangosításához is elegendő hangerőt szabadítottak ránk. Én is úgy gondolom, ahogy főszerkesztőnk Maloschik Robi, hogy ez ebben a teremben ráadásul torzan dübörgő hangerő nem a zenészek óhaja volt. Elismerem, hogy nem az én korosztályom az Akvárium célközönsége, de a húszas, harmincas éveikben járó, nem „rave” vagy „techno” zene által agymosott gyanútlan látogatóktól is hasonló panaszokat hallottam. Marciék zenéje a három elektromos gitár megszólása mellett finom zene. Nem zenepótló zörejekre kell hangosítani. Bár náluk a lassúbb tempójú számok is dinamikusan, erőteljesen szólnak, minden hangszernek fontos szerepe van, ami ebben a túlzott hangerőben elveszett. A panaszkodást befejezve, a színpadon történtekre koncentrálva viszont továbbra is a legjobbakat írhatom. A több mint másfél órás koncert a bosszantó körülmények ellenére frenetikus volt. Fanta Inna Camara és Mmah Soumah, őrületes táncai extázisba kergettek, énekük is elringatott. A koncert elején még egy két méter körüli hatalmas fekete fiatalember is beszállt közéjük táncolni, tovább fokozva a hangulatot. A három gitáros, Gotthárd Mihály, Fenyvesi Márton és ifj. Tóth Pisti káprázatos játéka jól illeszkedett az afrikai ritmusokhoz. Ávéd János ezúttal főleg fuvola szólóival emlékeztetett ennek a fúziós zenének a jazz gyökereire. Tálas Áron Fender zongora játékát a torz erősítés miatt alig lehetett élvezni, de a dübörgő hangfalakból is kihallható volt olykor egy-egy élvezhető futam. Kiss Benedek biztos alapot adott basszusgitárjával, Mogyoró Kornél ütőhangszerei is sokszor alig kivehetően hallatszottak az elé zúdított fényfüggöny mögül, de amikor egyedül szólózott végre megcsodálhattuk szédületes játékát. Juhász Marci virtuóz dobolása mellett zenekarvezetőként jól fogta össze, és irányította társait. A dobok mögül is érezhető volt, hogy ő a főnök a játszótéren. Ibro már azzal is komoly érdemeket szerzett, hogy ismerősei között rátalált a két csodálatos tehetségű guineai lányra, és Párizsból meghívta őket erre az eseményre. Természetesen a sikerhez ennél többet is hozzáadott, énekével, djembe és balafon játékával tomboló tapsokat váltott ki. A koncert vége felé Sena is színpadra lépett. Ő Ghánában élt szüleivel, akik hazánkban ismerkedtek meg egymással. 2001-ben, 18 éves korában jött Budapestre továbbtanulási szándékkal. Azóta itt él, több műfajban is ismert, sikeres énekesnő lett. A jazz zenét kedvelők Barabás Lőrinc formációjából ismerhetik. Én most láttam először, és hálás vagyok Marciéknak, hogy meghívták. Első látásra megszerettem, lenyűgözött hangjával, mozgásával, és azzal, ahogy érezte a színpadot. Sena, Fanta és Mmah társaságában igazi afrikai hangulatot varázsolt. Az európai fiúkkal megtalálták a közös nyelvet, közös játékukat ámulva figyeltem. Az utolsó szám után nem csoda, hogy a közönség is visszatapsolta őket. Boldogan jöttek ki újra, és a tapsok ütemére belekezdtek a ráadásba. Hazaérve első dolgom volt, hogy meghallgassam az Euro-African Playground első lemezét. Kényelmesen leültem, és az erősítő hangerejét nem a maximumra tekerve átadtam magam az élvezetnek, amit egy tökéletesen kevert lemez hangzása adott. Minden hangszer megszólalt, a zene csodálatosan szólt. Remélem, egy másik helyszínen rendezett koncerten, majd élőben is így hallhatom őket.