A búcsú
Elérkezett az utolsó nap és így utolsó sétánk a Békás-tó partján, az utolsó koccintás, az utolsó koncert adag és az utolsó beszámolónk. Próbáltuk még egyszer kiélvezni a felsoroltakat, mielőtt itt kell hagynunk a messzi Debrecen városát. A négy nap alatt húszezer ember fordult meg a fesztivál nyújtotta programokon. Egy dolog még hiányzott a bakancslistánkról, még pedig a Fórum Színpadáról való tudósítás, de most már ezt is kipipálhattuk. Ez a legnagyobb férőhelyet biztosító terület, ahol a szemben fekvő domboldalon kényelmesen, egymást nem zavarva foglalhatják el helyüket, az ott letelepedni vágyó emberek. A mai napra mindössze három előadás maradt, amiken a köztük lévő hosszabb szünetek miatt végig jelen lehettünk. A Jazzma Színpadon a Fekete István Quintet, a K-1 Színpadán pedig a Debrecen Dixieland zenélt, ahol végre megízlelhettük a mostanra egész fesztivál által ismert Lepcsánka büfé, tócsniját. Köszönjük!
A ránk bízott területen, a Debrecen Big Band koncertezett, aminek tagjait nem sorolom fel 21 személyes létszámuk miatt. Daróczi László zenekarvezető, barátként tekint mindegyik zenész társára. A szaxofonos, Zsemlye Sándor „Zsömi” és a Voice-ból ismert Pákai Petra énekesnő, egészítette ki őket pár szám erejéig. Molnár Gina, a helyi Best FM rádiótól pedig konferálásaival segített az előadás menetén.
A nyitánnyal gyermekkorunk dallama csendült fel, Joe Zawinul „Birdland” című szerzeménye, amit a család rendszeresen hallgatott.
A Spanyol- és Csehországban is megfordult bigband, elhozta nekünk a Los Lobos „La Bamba”-ját, valamint filmzenékkel is készültek, ami a zenekar egyik sajátossága. Például megszólaltatták a James Bond betétdalát és a Macskafogók, „Lusta Dick búcsúja” címet viselő zenéjét. Blánk Jenő és Ladányi Gábor (aki felvételt nyert a Brüsszeli Jazz Egyetemre) színesítették szólóikkal ezt a két darabot. Zsemlye Sándor "Zsömi" akkorákat fújt, hogy attűl még a békamentes Békás tó is fodrozódni kezdett.
Pákai Petra énekelte el befejezésként Tina Turner „Proud Mary”-jét, ami eredetile a Creedence Clearwater Revival nótája. Ráadásként pedig Máté Péter – Zene nélkül mit érek én című slágerét, amihez a közönség segítségét is kérte. Ezek az örömzenés feldolgozások voltak hangsúlyosabbak az este folyamán, nem pedig az agyalós, komoly jazz.
Mindezek után megjelent a Jazz Five, a Debrecen Swing Singers és a Greentet, akik a Big Band-hez csapódva latinul, gregorián szerű énekeket hallattak, megteremtve a keresztény jazz műfaját. A „Jazzmise” ősbemutató volt, a helybeli trombitás, Domokos János Antal nagyívű műve.
Zárszóként szeretnénk kifejezni hálánkat és megköszönni a lehetőséget Maloschik Róbertnek és családjának, akik mindent megtettek, hogy a lehető legjobban érezzük itt magunkat.
