Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble a Bazilikában
November 8-án, a Szent István Bazilikában került sor az év talán legjobban várt zenei eseményére: Jan Garbarek és a Hilliard Ensemble közös búcsúkoncertjére.
„Amit Coltrane hallhat a Mennyországban” – ezt írta egy Amazon-felhasználó Jan Garbarek (szaxofon) és a Hilliard Ensemble első közös lemezéről, az 1994-ben megjelent „Officium”-ról. Most, a Szent István Bazilikában kiderült, hogy egyáltalán nem tévedett. Az a fajta muzsika, amit a Hilliard Ensemble képvisel, és Garbarek jazzes megközelítése tulajdonképpen nem csak zeneelméletileg fakad nagyjából egy tőről. A reneszánsz évei alatt kikristályosodott vokális többszólamúság ugyanis a dúr-moll tonalitás térhódítása előtt használatos hét modális hangnemben virágozott ki igazán, és a huszadik század kezdetétől pedig, túllépve a funkciós gondolkodáson, újra megjelentek az archaikus egyházi hangnemek. A modern zenében, és főleg a jazzben ezek hatása tagadhatatlan. De Garbarek sokkal többet tett annál, hogy a sorzáró, kitartott fermátákra improvizáljon valami odaillőt. Sikerül olyan atmoszférát teremtenie, amiben a két zenei világ spirituális szinten is össze tudott olvadni. Persze nem kis szerepe volt ebben a Bazilika légkörének, és csodálatos akusztikájának is, ami ezerszer jobban működik, mint bármilyen digitális effektpedál.
Garbarek és a Hilliard Ensemble összesen három közös lemezt hozott össze, ezek közül a legsikeresebb az első (Officium) volt. Ezen az estén a négy énekes (David James – kontratenor, Rogers Covey-Crump – tenor, Steven Harrold – tenor, Gordon Jones – bariton) az „Officium” (ez búcsúturnéjuk címe is!) alapján vázolt fel átfogó képet a szakrális kórusművészetről az ismeretlen 15. századi mesterektől. Garbarek mélyről jövő, a hangulatokra reflektáló rögtönzései csodás keretbe foglalták a koncertet, vagy inkább a ritka zenei élményt. Sajnos utoljára, mivel az „Officium” megjelenésének huszadik, és a Hilliard Ensemble megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából szervezett turné egyben búcsúturné is. A közönség ezt óriási vastapssal honorálta, két ráadást is adott a zenekar, és legalább háromszor jöttek vissza meghajolni.
De nemcsak emiatt volt ez a hangverseny az év kiemelkedő és nehezen feledhető eseménye.
