Songoro Song-óra szokás szerint szerda előtt egy nappal
A Ráday utca után a Dob utca felé vettem az irányt, hogy újabb olyan hellyel ismertessem meg a Jazzma.hu olvasóit, ahol rendszeresen otthont adnak a jazznek. Itt található ugyanis a Lámpás nevű pince, ahová érdemes ellátogatnia a jazz szerelmeseinek. Egyéb kultúrprogramok mellett hétről hétre változatos jazz koncertek várják a betérőket. A Delalamm (Lamm Dávid együttese) és az Oláh Dezső Trió szerepel többek között a januári étlapon. A Jedermann után a Lámpást is érdemes felkeresni az élő zenére vágyóknak. Minden páros hét keddjén azonban egy különleges, rendhagyó koncertnek lehetünk részesei.
Anat Cohen (klarinét), Nicole Mitchell (fuvola), Esperanza Spalding (bőgő, basszusgitár), Tia Fuller (altszaxofon) neve ott szerepel a Down Beat éves listáján, hangszereik elismert virtuózai. Megtörtént tehát a jazz birodalmában a nők előretörése, meg kell szoknunk, hogy a hölgyekkel nem kizárólag énekesként találkozhatunk.
Nálunk Songoro Fatime altszaxofonon képviseli az amerikai trendet. A tanzániai apától és magyar anyától 1989-ben született lány hat éves korában kezdett hegedülni. Tizennégy évesen lobbant fel szerelme a szaxofon iránt, mely a mai napig tart. Hogy miért pont a szaxofon, arra Fatime nem tudja a választ, de a szerelem már csak ilyen. Zana Zoltán, Csejtey Ákos és Kollmann Gábor tanította. Egy éve indította útjára a Song-órát, ezzel a csapattal varázsolja el közönségét. Tizenkét zenész alkotja a törzsgárdát, közülük csak, aki ráér, lép fel az aktuális koncerten.
A "háziasszony" a bejárat előtt várja a vendégeket és azon töri a fejét, ma vajh ki ér rá a 12 közül...
Laza formáció tehát, sokkal inkább közösség, mint együttes. Nem szokványos a zene sem, nem a megszokott standard-ek követik egymást egy-két saját számmal vegyítve. A Song-óra vendégeként mindig más művészeti ágakból hívnak meg egy-egy alkotót és mutatják be a koncert közben. Írót, költőt, festőt ismerhet meg a közönség, aki a zene alakításának is sokszor részese lehet.
Rendhagyó, de Fatime által jól szerkesztett órák ezek, a beszélgetéseket jó érzékkel vegyíti a zenével. Nem szájbarágós kultúrmisszió ez, nem mocorgunk kényszeredetten a büfé felé sandítva, várva, hogy vége legyen. A közönség együtt lélegzik az előadással, olykor a sorok közül beszáll valaki énekelni, a zenekar máris követi, felbukkan egy trombitás, helyet cserélnek a zongoránál, tovább hömpölyög a zene.
Esperenza lookalike
Fatime a sokszor elkalandozó dallamokat ügyesen tereli vissza a jazz medrébe. A koncert végén a közönség átszellemülten ígérte meg, hogy nem fog hiányozni a következő Song-óráról sem, én meg azon morfondíroztam, hogy két hét múlva kedden Hoffmann Rózsát is magammal kéne hoznom.
A Lámpás koncerthelyszínként megállta a helyét, kocsmaként is jól teljesített, barátságos árai mellett nem csak kultúrszomjunkat olthattuk.
A kultúrszomj oltó
A koncertekre a belépés ingyenes, és hogy Pallai Pétert idézzem, fogyasztási kényszer nincs!
