Polifatális metamorfózis – A Bacsó Kristóf Triad a 41. tatabányai DzsesSzerdán
„Hard core” tatabányai jazzisták tudják, hogy Bacsó Kristóf szaxofonos nem tegnap jött először városunkba.
Néhány hozzám hasonló elvetemült már a szép emlékű jazztáborok idején felfigyelt rá, és Kristóf – aki ma már az LFZE tanára – se felejtette el a koncert elején megemlíteni, hogy vagy négy táborban is részt vett, ahol olyan zenészekkel találkozhatott, mint Zbigniew Namyslowski, Gárdonyi László vagy Jeff Boudreaux. Néhány éve pedig a tatabányai skanzenben lépett fel Oláh Kálmán triójával.
A Triad zongoristája, Tálas Áron is ismerős lehet a tatabányai közönségnek, mint Ludányi Tomi együttesének zongoristája vagy éppen dobosa. Áron egyre több formációban játszik, legújabb hangszere a basszusgitár, sőt énekben ő a magyar Chet Baker, tehát igazi „multiinstrumentalista”. Kíváncsian várom, bővíti-e még hangszerei körét. Ezúttal a csilingelő, bugyborékoló hangú Fender Rhodes billentyűit választotta.
Most már elmondható, hogy a Berkelee-n tanult Juhász Márton se nagyon szorul bemutatásra – rövid idő alatt „in-demand drummer” lett az itthoni jazzkörökben.
A hazai jazzben tájékozottabbakat már nem lepi meg, hogy Kristóf az utóbbi időkben tenorszaxofonon is játszik. Így volt ez Tatabányán is, akárcsak a nyáron Balatonbogláron, ahol legutóbb hallottam.
Címének (Metamorfózis) megfelelően a Dzsesszerdán elhangzott első szám lassú (Kristóf szóhasználatával „butuska”) bevezetéssel indult, majd vad, szabad szárnyalásba csapott át. Másodikként játszott szerzeményének a „Polifatal” címet adta Kristóf, utalva Oláh Kálmán polimodális művére. A szám a basszusgitárként szóló Fenderrel indult, szép zongoraszólót és harsány szaxofonozást hallhattunk. A „Dühös kismalac”-cal folytatták, aki néhány „dühkitöréstől” eltekintve nem is volt annyira dühös, inkább feszes, és hallhattuk, hogy a seprűvel is lehet keményen dobolni.
Következett a lassúbb, „menetelős” dob diktálta „Nocturne”, majd az est fénypontja, a Himaláján életüket vesztett magyar hegymászók emlékét felidéző „Pannon betyár a pampák földjén”. Ez egy monumentális, hosszabb lélegzetű mű, amelyben mindenkinek bőven jutott szóló. Kristóf indította a darabot, többszörösen felvett és visszajátszott szólójára játszott élőben, megidézve a hegyek visszhangját, aztán hallhattunk csobogó patakot és vad futamokat a Fendertől. (Vagy csak én képzeltem így?).
A „Moszkva tér” nyüzsgését, sokszínűségét és – ahogy Kristóf mondta – buliba induló fiatalok vidámságát idézte a ráadás előtti rockos-funkys szám.
Az egyetlen nem Bacsó-szerzemény nagy kedvencemtől a „Monk’s Dream” volt, amelyet ráadásként hallhattunk, nem éppen álmodozó vagy álmosító módon előadva. Minden jó, ha a vége jó. De ennek a koncertnek nem csak a vége volt jó!
A hagyományoknak megfelelően decemberre énekesnőt hívtak a szervezők, tehát 11-én Lakatos Ágnes lesz a Dzsesszerda vendége.
