JazzMa

Friss Hírek

Névnaposok – Tamás2024. december 21.
Kis hírek – friss hírek2024. december 21.
East Gipsy Band2024. december 19.
Génisson, Pierre: Songbook2024. december 07.

Hírek

MAO Session Ávéd – Fenyvesi – Juhász Trio koncert - Opus Jazz Club, 2013.08.17.

Mit hoz össze három fiatal, nyitott, kivételes tehetségű zenész, ha együtt játszanak? Földöntúli dolgokat, ami ép ésszel nem megmagyarázható. Ávéd tanár úrhoz ráadásul még van is szerencsém órára járni, így azt hittem, nem érhet meglepetés. A tanórákon megismert játékán azonban jelentősen túlmutató zenei élményben volt részem. Hozzá csatlakozott a két Márton: a European Jazz Masters Program keretein belül Európában sűrűn helyét változtató Fenyvesi Márton, valamint Juhász Márton, aki több éves amerikai tanulmányai (Berklee) után tért vissza tavaly Európába, így a magyar közönség is megcsodálhatja kivételes képességeit.

A koncert során a három zenész saját műveit, illetve átiratait hallgathatta a közönség. Az első félidőben egy kivétellel Juhász Márton szerzeményeit ismerhette meg a közönség. A művek címén túl arról is információt kaphattunk, hogy miről szól az adott mű, így meghallgathattuk, mire inspirál egy zenészt egy Hungária körúti dugó, vagy hogy hogyan lehet hangszerekkel lefesteni egy víz alatti szörnyet, „Levian”-t. Az első rész záró száma Ávéd János szerzeménye, az „Electric One” volt.

A második rész egy Ávéd-szerzeménnyel indult, mely egy Olivier Messiaen által használt skálán alapuló blues volt. Ezt követte a „Where the Wild Roses Grown” című szám Fenyvesi Márton szemüvegén keresztül, valamint Juhász Márton „3 Girls Party Song” névre hallgató, a többitől talán stílusában egy kicsit elütő, ámde a közönség számára nagy felüdülést jelentő száma. Elhangzott még a „Giant Steps”, valamint Fenyvesi A vágy villamosa című dráma által ihletett száma, a „Desire”.

A koncert során mindhárom zenész a lehető legszínesebb eszköztárát mutatta be saját hangszerének, Fenyvesi Márton különböző pedálokkal, valamint saját - másokéval össze nem téveszthető - hangszínével, Juhász Márton különböző ütő- és csörgő hangszerekkel, valamint a dobfelszerelés dallamhangszerként való felhasználásával, Ávéd János pedig a szaxofontól nem megszokott hangzásokkal igyekezett bemutatni a közönségnek közös zeneiségüket, a műfaji határokra fittyet hányva.

Röviden megfogalmazva, amit tegnap hallhattunk: Játék határok nélkül.


20130817-223820.jpg


20130817-223815.jpg


20130817-223350.jpg

Vissza a hírekhez