A Piano Bench gitár trió klasszikust és jazzt ötvöző lemezbemutató koncertje a Budapest Jazz Clubban június 6-án

Alex Baboian (gitár), Dylan Coleman (bőgő) és Juhász Márton (dobok), a három jó barát, tavaly tavasszal fejezte be jazz tanulmányait a bostoni Berklee College of Music-on. Múlt év áprilisában el is készítették első lemezüket „Piano Bench” címmel. Ezen a CD-n huszadik századi zeneszerzők zongora darabjainak megírt anyagát dolgozták fel gitárra, bőgőre és dobokra hangszerelve, jazz improvizációkkal és groove-os ritmusokkal. Több tucat európai nagyvárosban és jazz klubjaiban mutatták és mutatják be a CD-jük anyagát. A hosszú turnéjuk egyik állomása a BJC-beli koncertjük is. Előző nap (június 5-én) Pécsen a Zsolnay Kulturközpont Metronóm Jazz Klubjában is, a turné részeként, már bemutatták ezt a programjukat.

Alex Baboian amerikai gitáros ezen a trión kívül más együttesekben is játszik, mint például a Sugar Cain, a Rocking Chair, vagy az LSQ együttesekben. Jazz ikon kedvencei: Lenny Breau és Bill Frisell gitárosok, és a zongoristák közül Bill Evans illetve Thelonious Monk. Ez utóbbitól a koncerten két szerzeményt is hallhattunk. Juhász Márton is játszik más együttesekben is, többek között, mint a Euro-African Playground, az Alu Benzie Trio, vagy hogy egy hazai csapatot is említsünk, a Bacsó, Tzumo, Juhász Trio.

A Piano Bench Trio három fiatal tagja küllemre is egy-egy különböző karakter, zenéjük mégis szépen egységbe simuló, játékuk kifinomult, érzékeny., összefogott, ahogy ezt a BJC-beli koncertjükön tapasztalhattuk is. De a nem túl nagy létszámú közönség meglepetésére nem a trió tagjai vonultak színpadra először, hanem a színfalak mögött a mikrofonba scat-elve Emilio-t (Jellinek Emil) hallhattuk. Belépője után remek beatbox  szólóval rukkolt ki, és hogy egy kis humort is csempésszen nem várt produkciójába, bemutatott három változatot a New York-i sétálókra, swinges szájdob kísérettel. Ezután hívta színpadra a trió tagjait.

Ahogy azt Juhász Márton elmondta, huszadik századi klasszikus zeneszerzők zongora műveit hangszerelték át a triójukra. Elsőnek orosz szerző, Alekszander Szkrjabin szlávos melankóliával előadott darabja hangzott el visszafogottan. Ezt egy Eric Satie darab már kissé élénkebb, de még mindig visszafogott előadása követte, kellemes gitár improvizációval. Majd Leos Janacek cseh szerzőtől a "Ködben" című darabot adták elő, a darab belső logikájának megfelelő megtorpanásokkal, nekibuzdulásokkal.groove-os alapra. Ezt egy eredeti Alex Baboian szerzemény követte, szintén melankolikus, szinte szabadon előadott szép dallam fordulatokkal. Hogy a közönséget kicsit felrázzák, egy Thelonious Monk  standerdet ("Huckle Suckle") játszották remek gitár- és bőgőszólóval. Szemmel láthatóan és füllel hallhatóan itt éltek igazán a trió tagjai és a közönség is itt lelkesedett a legjobban. A szünet előtt Bartók Béla „4. Román Tánc”-át játszották sajátos feldolgozásban. Kemény rockos dob ritmusalappal indították. Ennek kontrasztjaként a gitár lágy hangon szólaltatta meg az ismert táncos melódiát. Nagyszerű gitárszóló zárta a darabot.

A szünet után egy lépegetős, óvatosan induló darab hangzott el, aminek nem derült fény a szerzőjére, de meglehetősen szomorú lehetett, mert a dob időnként a kivégzőosztag mars tempóját idézte. Ezután egy újabb Eric Satie mű feldolgozása már egy kicsit optimistább hangokat ütött meg. A gitár módosított hangszínén szép dallam futamok gördültek le a bőgővel unisono-ban, a dob fel-felfutó nekibuzdulásaival. Ezt Bartók Béla Mikrokozmoszából a 97-es darab feldolgozása követte. Nagyszerű bőgőszóló vezette be, elmerengő háromnegyedes tempójú gitárszólóval. (Sajnos, nem nagyon lehetett bartókos akkordokat felfedezni a játékukban…) Egy Jimi Hendrix típusú gitárszóló zárta le a feldolgozást. Ezután a közönség felélénkítésére itt is egy Monk standard hangzott el lendületes gitár bevezetővel, súlyos walking bass kísérettel, majd nagyszerű bőgőszólóval, "nyolcazással", igazi jazz feeling-gel. A következő darab ismét Alex Baboian szerzeménye volt, "Egérke" címmel. Szabad bőgőszóló vezette be, szép dallamfüzérekkel. A gitár és a bőgő összefonódva szép szabad futamokkal "meséltek az egérkéről", a dob csak díszített, nem hozott tempót. A befejező darab Paul Hindemith egyik zongora szonátájának a feldolgozása volt. Szaggatott, kicsit pikáns akkordokkal, meg-meglódulva, hogy azután egy élénk gitárszóló kerekedjen belőle, egy funkys ritmusú karakteres hangzásba torkolva. Az udvarias taps újra a színpadra szólította a Piano Bench Trio tagjait és egy lendületes standard-et játszottak még ráadásnak. Ezt már sokkal felszabadultabban, remek szólókkal fűszerezve adták elő, jó hangulatban búcsúzva a BJC közönségétől.

A klasszikusok feldolgozásának a hazai jazz muzsikusainktól is lehetett hallani két szép példáját az utóbbi időben. Az Olamar Trió "Gondolatok a Bartók Zeneházban" címmel Bartók Béla munkásságára reflektált, a megjelent CD-jükkel, szép sikerrel. Nemrég pedig a Trio á la Kodály, Oláh Dezső vezetésével, Kodály Zoltán szerzeményeire készítettek nagyszerű feldolgozásokat. (Őket június 12-én lehet majd hallani a BJC-ben élőben) A Piano Bench Trio azonos című 2012 áprilisában megjelent lemezéről az év decemberében a Jazzma.hu oldalain megjelent lemez kritikájában Friedrich Károly többek között ezt írta: "Baboian......kísérlete nagyon szimpatikus, eredményét tekintve azonban úgy tűnik, az anyag maga alá gyűri." Ez a megállapítás, véleményem szerint, az élő koncertre is érvényes. Amikor a saját szerzeményeket és a standard-eket játszották a fiúk, akkor éltek igazán, akkor játszottak felszabadultan. Talán, ha egy századdal visszább nyúltak volna a romantikusokhoz, lehet, hogy Liszt, Chopin vagy Rahmanyinov zongora darabjai dallamdúsabb alapot nyújtottak volna a feldolgozásaikhoz.