In memoriam Garai Attila (1931-2013)
2011. november 26-án Csányi Attila köszöntötte 80-ik születésnapján a modern magyar jazz egyik legendáját, a zongorista, pedagógus és énekes dr. Garai Attilát (Orosháza, 1931. november 26.). Aztán tegnap este 11 óra után Garai unokája, Pap Szilárd, az alábbi rövid e-mailt küldte nekem: „Nagyapám, Garai Attila tegnap éjszaka 81 éves korában elhunyt. A JazzMa.hu-n olvastam nagyapámról, gondoltam érdekelheti Önt. Többet még én sem tudok.” Ma reggel felhívtam lapunk főszerkesztő-helyettesét (Cs.A.) és megegyeztünk abban, hogy mivel az elmúlt másfél évben Garai karrierje szempontjából érdemleges dolog (fellépés, lemez megjelenés…) nem történt, így az ő írását használjuk… ezúttal sajnos már nekrológként. – A szerk.
A nevét körülvevő legenda valószínűleg a budapesti Gellért Hotel teraszáról indult, valamikor 1960 körül, amikor jazz együttese ezen a divatos és elegáns helyen kezdett játszani. Pillanatok alatt népszerű lett. Nem kellett semmiféle reklám, igaz, akkoriban ilyesmi nem is nagyon létezett, de ha lett volna, akkor sem erre a gyanús zenére pazarolják. A hír szájról szájra terjedt, mégis mindenkihez eljutott, akit érdekelt. A legenda tárgya a Garai Quartet volt, amelyben a jogászhallgató Söptei Géza szaxofonozott és fuvolázott, a 17 év körüli kölyök Pege Aladár nagybőgőzött és Tarkői Viktor dobolt. Őket nem annyira kemény, fegyelmező kézzel, inkább elvitathatatlan szakmai tekintélyével fogta össze a zenekarvezető, zongorista, Garai Attila. Persze pályafutása nem a Gellért Hotellel kezdődött. A kezdetekről egy régi rádióműsorban (Bartók. Jazzportrék, 1992. okt. 25.) ezt mesélte: „Békéscsabán, gimnazista koromban kezdtem zongorát és később mellette harmonikát tanulni. Érdekelt a tánczene, és Tabányi Mihályt gyakran lehetett hallani a rádióban. Tetszett. Aztán Pesten egy másik harmonikás, Práder Pista lett az eszményképem, akkor kezdtem érteni, hogy ez már jazz. Egyetemistaként mozikban rendezett artistaműsorok kísérésével tartottam fönn magam, aztán bálokba is hívtak zenélni és egyre többet zongoráztam. Összebarátkoztam és játszottam a gitáros Szabó Gáborral, ő mutatott be az 50-es évek ismert jazzmuzsikusainak. Nagyon tetszett például –sok más mellett- Radics Gábor (a zongorista-vibrafonos) és Totth Menyus. Volt mit tanulni tőlük, és amit hallottam, az ragadt rám. Részt vettem jónéhány „jam”-en, aztán jött ez első igazi fellépés a Metró klubban saját quintettel. Vászondy Ervin trombitált, Mittai Attila szaxofonozott, Thomka Tibor volt a nagybőgős és Garda Gyuri dobolt. Utóbbi két muzsikus réges-rég Kanadában, illetve az Egyesült Államokban él. Remélem, jól vannak. Akkor jött a Willis Conover féle műsor, amikor Ernest Nagy az akkori amerikai követségi konzul, a vezető magyar jazzmuzsikusok felvételeit kicsempészte az országból és a világ legtekintélyesebb rádióműsorában, a Music USA „Jazzórájában” többször is bemutatta. Nagyon jó volt köztük lenni. Még nem voltam 25 éves. Az 1956. november 23-i műsor drámai bekezdése valahogy így hangzott: Budapesten dörögnek a fegyverek. Reméljük, a most következő fiatal magyar jazzmuzsikusok még valamennyien életben vannak.”
Garai Attila 1955 nyarától hivatásos muzsikus. Jogászként is csak később, rendkívül rövid ideig dolgozott. Szabó Gábor gitárossal a Rákóczi úti Marika presszóban kezdett, majd a Rózsa cukrászda következett, méghozzá szólóban. Hol van már az a megszámlálhatatlanul sok pesti, vagy inkább fővárosi zenés szórakozóhely? Helyettesítette a beteg Martiny Lajost, a híres Martiny Quintetben, és big band gyakorlatot is szerzett, a szépreményű, de rövid életű Fővárosi Tánczenekarban. Ezt, a legjobb muzsikusokból összeválogatott társaságot, nevezhetnénk egykori „all stars” csapatnak is, a Martiny- és a Fóthy zenekarok tagságából alakult. Amikor a beteg Martiny Lajos karmestert a zongorista Fóthy János helyettesítette, akkor került Fóthy megüresedett helyére Garai Attila. A zenekar, az 1956-os forradalom után megszűnt, mivel jónéhány tag, méghozzá kulcsember távozott közülük külföldre. Garai Attila pályafutásának indulása egybeesik az éppen akkoriban születő magyarországi modern jazzel és annak egyik nagy egyénisége lett. Harmonizálása összetett és egyéni, technikailag pedig könnyedén meg tudta oldani a maga felé támasztott, gyakran nehéz feladatokat.
Amikor a „katakomba” jazzélet egy kis hivatalos könnyítést kapott, Garai Attilát az a ritka szerencse érte, hogy 1957 tavaszán hivatalos törökországi szerződést vállalhatott, mindezt minden hatóság pecsétjeivel jóváhagyva. Vendéglátóipari szerződésről volt szó természetesen, de Garai hamar kapcsolatot talált a helyi, és az ott rendszeresen, vagy alkalmanként fellépő amerikai jazzmuzsikusokkal. Nemsokára az ankarai rádió heti rendszerességű jazzműsorainak zongorista házigazdája lett. Emiatt fordulhatott elő, hogy elmondása szerint, az ankarai közönség akkoriban jobban ismerte a nevét, mint a hazai. Hazatérve a Gellért Hotelben megalapozott hírnév után következett egy másik népszerű hely, a Víg Matróz, majd egy újabb legenda színtere a Szent István kőrúti Club Kávéház. Ma a helyén kivételesen nem Bank, hanem vas- és edénybolt van. Itt Garai partnere, a törökországi turnén is résztvevő énekes, nagybőgős, tubás, showman Hardi Tamás és egy másik híresség, a dobos, karmester, szerző, zenekarvezető, énekes és ugyancsak showman Chappy, azaz Orlay Obendorfer Jenő, aki a beat mindent elsöprő előretörésekor kénytelen volt felszámolni a saját big bandjét. Így hárman, külön-külön is hatalmas, egyéni repertoárral rendelkező, egyenként is népszerű muzsikusok alkották ezt az egyedülálló és népszerű triót. Itt, a Club kávéházban bukkant fel egyik este váratlanul az itthon még ismeretlen kolozsvári születésű, de Bukarestben sikert sikerre halmozó kiváló zongorista, Kőrössy János. Állítólag Garait meghallva, ott, a kávéház zongorájának tetején vetette papírra, a később több stúdiófelvételen is megörökített szerzeményét, a „Garay blues”-t. 1962-ben még egy szerzeményt dedikáltak Garai Attilának. Nem is akárki, hanem a prágai S+H együttes kulcsembere, a szaxofonos, vibrafonos Karel Velebny és még az év március 3-án az „Attila” című szerzeményét, neki dedikálva lemezre is vette a Supraphon hanglemezgyár. Ezt olvasva, talán nem mindenkinek jut eszébe, hogy ez az együttes annakidején az európai élmezőnybe tartozott.
A fesztiválszereplések hozták meg Garai Attila számára az első nemzetközi sikereket. Triója 1962-ben a Karlovy Vary-ban rendezett nemzetközi jazzfesztiválon I. díjat nyert, ezt követte 1963-ban a varsói Jazz Jamboree és a prágai fesztivál, azután Bled, 1964-ben a landskornai (Svédország). Ezzel indultak a skandináv országokba szóló meghívásai, végül a Nürnbergi fesztivál.
Scholz Péter, Garai Attila és Szúdy János (Szúdy János gyűjteményéből)
Mint minden jazzmuzsikus, az ő életében is különös jelentőségűek a hanglemezfelvételek. A mai CD és DVD világában már alig emlékszünk arra, hogy milyen tekintélyt jelentett egykor a muzsikusnak egy bakelitlemez és milyen hatalmat birtokolt az egyetlen és teljhatalmú hazai hanglemezgyár. Ennek ismeretében kap külön jelentőséget az, hogy 1962. május 30-án a Supraphon lemezgyár kiadott egy kislemezt Garai Attilával, mégpedig az egyik oldalán saját triójával, amelyben Scholz Péter nagybőgőzött és Szúdy János dobolt. A másik oldalon pedig két jólismert cseh muzsikus volt a közreműködő, mégpedig a Karel Vlach zenekar ritmusszekciójának oszlopos tagjai: Jan Arnet nagybőgős és Vladimir Zizka dobos.
A prágai lemez
A Supraphon lemez hátlapja
Garai és Arnet Prágában (egy prágai újságból)
Az 1934-ben született Jan Arnet nagybőgős 1965-ben illegálisan elhagyta Csehszlovákiát és előbb Nyugat-Németországban próbálkozott, aztán az Egyesült Államokban telepedett le. Hozzá is tartozik néhány szájról-szájra vándorló történet. Egyik szerint, egy évvel férje távozása után, otthon maradt felesége az egyik zenekari felszerelési ládába zárva követte a férjét Nyugat-Berlinbe, de terjedt egy olyan variáció is, miszerint a nagydobba rejtve szökött ki az országból. Arnet 1969-ben már Art Blakey Jazz Messengers-ével koncertezett Tokióban.
Visszatérve a Garai triók Supraphon lemezére, elég kínos helyzetet teremtettek a csehek, pedig a baráti szocialista országokkal érvényben volt, sőt tetőzött az „örök és megbonthatatlan barátság”. Mégis megelőzték a mindenható Qualiton lemezgyárat, akik talán ezért is szokatlanul gyorsan, már augusztus 15-én kiadták Garai Attila magyar kislemezét, a Modern Jazz Antológia II.-t. Ezen Lakatos „Ablakos” Dezső szaxofonozott, Scholz Péter nagybőgőzött és a Gellért Hotelből ismerős Tarkói Viktor dobolt.
Garai, már a prágai kislemezen is két saját szerzeménnyel jelentkezett: „Impressions from Turkey” és „The Extra Girl”. A budapesti lemezfelvételre írta a „Toccatina” és a később többször –más muzsikusok által is- feldolgozott „Kánon” című darabokat. A hazai lemezgyár a későbbiekben sem hordozta a tenyerén Garai Attilát. 1963-ban az összevont IV-V számú Modern Jazz Antológián kapott helyet két szám eljátszására, a régi trióval. Két 30 cm-es bakelitlemezen összesen két szám. A Modern Jazz Antológia 1968-as évjáratú VII. számú albuma a következő, ahol a nagybőgős Rahói Ernővel és Lakatos „Pecek” Géza dobossal játszik egy magyar népdalfeldolgozást. Három évnek kellett eltelni, hogy ismét egy lemezantológián szerepelhessen, egy saját szerzeménnyel. Ezen az 1971-es felvételen ifj. Pege Aladár és Kőszegi Imre a partnerei. A hivatalos kiadványok között számon tarthatjuk még a Deák Big Band 1980-as lemezét és a Magyar Jazz Szövetség hivatalos kiadású kazettáját (MC MJSz 001) 1992-ből, ezen Gayer Ferenc nagybőgőzik és Weszely János dobol. Felfogás kérdése, hogy szép felsorolást olvashattunk ebben a fenti pár sorban, vagy csak egy sovány leltárt. Persze az is igaz, hogy sokszor éppen Garai Attila külföldi szereplései miatt nem hívhatták hangfelvételre, így tudtommal ezért, az első hivatalosan engedélyezett jazzklubban, a Dáliában sem volt alkalma fellépni. A hallgatható életműhöz hozzátartoznak a meglevő rádió- és TV- felvételek. Ezekből kiderül, hogy szinte minden ismert jazzmuzsikusunk alkalmanként partnere volt, és kiváló felvételek egész sora szunnyad különböző szalagtárak mélyén. Lesz egyszer valaki, vagy valamilyen intézmény, aki ezekből összeválogat legalább egy kiadványra valót?
Néhány külföldi, köztük egy második törökországi út után Garai Attila továbbra is saját formációkkal kísérletezett. Valamennyi partnerét itt nem tudjuk fölsorolni, csak néhány név emlékeztetőül: a dobosok közül Kovács Gyula, Lakatos Pecek Géza, Tarkői Viktor, a nagybőgősök közül Jákó Balázs, Rahói Ernő, Duka Norbert, de sokszor készített rádiófelvételeket a nagybőgős Gayer Ferenccel és a dobos Bakó Istvánnal is. Egyik legfontosabb fellépésére 1974-ben került sor az Erkel Színházban, triójában akkor ifjú Pege Aladár volt a nagybőgős és Kajlinger János dobolt. Szívesen vett részt hazai fesztiválokon, örömzenéken, és amint ezen a most következő képen is láthatják, talált arra is alkalmat, hogy az egyik egykori példaképével, Radics Gáborral még egyszer együtt szerepeljen.
A Molnár utcai jam, 1985: Radics Gábor, Gayer Ferenc és Garai Attila
Réges-rég, még a 60-as években meghívást kapott a Grazi Zeneművészeti Főiskola Jazztanszakára, ahol jazz zongorát oktatott volna. Ez, különböző adminisztratív akadályok és külföldi munkavállalási engedélyek késedelme miatt nem valósulhatott meg. Pedagógiai ambíciói később mégis teljesültek, 1980-tól tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, a későbbi Egyetem Jazz Tanszékén a Jazzének Tanszakain. Docenseként vonult nyugdíjba.
Amikor –az időközben nagy hírnevet szerzett gitáros- Szabó Gábor 1981 májusában másodszor is hazajött az Egyesült Államokból, Garai Attilával azonnal hozzáfogott egy zenekar szervezéséhez. Dandó Péter basszusgitározott, Kőszegi Imre dobolt és egy ütőhangszeres közreműködését is tervezték. Összeállt egy hanglemez anyaga és már a lemezbemutató koncert dátuma is ki volt tűzve 1981. december 15-re, amikor alig egy héttel korábban Szabó kórházba került és hamarosan, 1982. február 28-án meghalt. Mi pedig már soha sem fogjuk megismerni a megvalósuláshoz nagyon is közel került Garai Attila-Szabó Gábor lemezt.
1995 októberében a Magyar Rádió „Trezor” sorozata számára készült vele egy felvételsorozat. Ekkor jazz énekesként szerepelt, mivel betegsége akadályozta már a zongorázásban. Együttesében ezen alkalommal Fogarasi János zongorázott, Gayer Ferenc nagybőgőzött és Martonosi György dobolt. 1996-ban a Magyar Jazz Szövetség Szabó Gábor-díjjal tüntette ki. 2001-ben a Magyar Rádió Bartók Adófőszerkesztőség Hangversenyszerkesztősége, munkássága előtt tisztelegve rendezte meg a Garai Attila Jazz Ének Tehetségkutató Versenyt, amely zsűrijének díszelnöki tisztét egy igazi nemzetközi énekes sztár, az amerikai Al Jarreau töltötte be.
Az utóbbi években teljes visszavonultságban élt betegségeivel küszödve.
