Nagymamák a hajón
Frenetikus koncertet adott a Grandmothers of Invention az A38 színpadán, április 8-án.
Az esemény nyitánya, a Zappa-Syrius Emlékzenekar most Syrius blokkal készült. A „Magas fák közt” című nótával indították műsorokat, foglalkoztak a „Széttört álmok”-kal, felcsendült néhány dal az „Ördög álarcosbálja” lemezről is („Crooked Man”, „I've Been This Down Before”, „Devil's Masquerade”, „Psychomania”). A legendás banda dolgait progresszív rockzenészekként közelítették meg kicsit könnyedebben, domináns gitárhangzással és burjánzó fúvósszólamokkal doppingolva azokat. Nagy segítséget nyújtott Takács Tamás és Török Ádám, sőt Pataki László is beült a billentyűk mögé, aki tagja volt az eredeti formációnak.
Rövid átállás után elérkezett az est fénypontja, színpadra léptek a nagymamák. Egészen pontosan a Grandmothers of Invention, akikről hamarosan kiderült, hogy a világ legjobb Zappa emlékzenekaráról van szó. A Jazzma olvasóinak talán nem kell ecsetelni, hogy a különc muzsikus első bandáját Mothers of Invention-nak keresztelte el, aminek klasszikus felállása 1964-től 1969-ig sokkolta az avantgárd zene szerelmeseit. Ennek a csapatnak volt tagja Don Preston, akkor már profi jazz zenész, az ötvenes években olyan nevekkel muzsikált együtt, mint Elvin Jones, Tommy Flanagan vagy Nat King Cole. Preston bácsi (1932) most pedig a Grandmothers tagja, billentyűse, bűvésze (nem csak zenei értelemben!). Napoleon Murphy Block (1945) már a harmadik Mothers inkarnációban dolgozott együtt Zappával, nagyrészt a hetvenes években énekelt és szaxofonozott olyan mérföldkőnek számító albumokon, mint a Roxy & Elsewhere vagy a One Size Fits All. A hajó színpadára is ebben a minőségében érkezett. A zenekar tagjai közül ők ketten muzsikáltak együtt Frank Zappával. Gitáron Mike Miller játszott, nagyon jól, sikerült megidézni a legendát, de nem próbálta utánozni. Christopher Garcia dobolt és énekelt, hangja Captain Beefheart-ot idézte. A basszusgitáros poszton egy ifjú tehetség, a csapat „unokája” Dave Johnson tette oda magát, szintén kiemelkedően.
Már az első nóta (Cheepins) után megőrült a közönség. A zenészek is. Brock volt a legnagyobb mókamester, végigtáncolta a bulit, képtelen volt elfáradni, őrült koreográfiáival mindenkit ámulatba ejtett. Elsősorban a hetvenes évek Zappa nótái közül szemezgettek, halhatatlan klasszikusok csendültek fel: Sofa, Village of the Sun, Penguin in Bondage, Debra Kadabra, Oh No!, Trouble Every Day, Peaches. A hangulat már a buli felénél a tetőfokán volt, az ortodox Zappa fanatikusok elolvadtak a gyönyörtől. Preston bácsi egyik szólója alatt izgalmas bűvésztrükkel szórakoztatta az első sorban csápoló két kisfiút: szájából tojásokat varázsolt elő, senki nem látta, hogyan kerültek oda. Szintetizátora mellett az IPodján is előadott egy improvizációt, valami zenei alkalmazás segítségével. A csapat zeneileg teljesen együtt volt, a Zappa által kotyvasztott unikális jazz-rock-pop-free-avantgárd-vígopera elegy a lehető legprofibban és legélvezhetőbben szólalt meg. A nagyik képtelenek voltak elfáradni, két ráadást is adtak, és amikor Brock elreppelte a Grandmaster Flash The Message című klasszikusát, a színpad majdnem felrobbant. Hihetetlen energiák, életerő, vidámság, hangulat és persze piszkosul jó zene jellemezte ezt a nagyszerű koncertet. Talán még Frank Zappának is tetszett volna.
