„Sokat vicceztünk Lajossal… Armstrong Lajossal.” – Búcsúzunk Joe Muranyi (Martins Ferry 1928. január 14. – New York 2012. április 20.)
Hosszú szenvedés után 84 éves korában New Yorkban meghalt Joe Murányi jazzmuzsikus előadóművész, aki 1967-től 1971-ig, a zenekarvezető haláláig klarinétosa volt a világhírű Louis Armstrong All Stars-nak.
Joe bácsit fokozatosan, mondhatni apró lépésekben fedezte fel magának a tradicionális jazzt is kedvelő közönség és a hazai muzsikusok. Elsőként a Benkó Dixieland Band hozott hírt róla. Ők New Yorkban találkoztak vele véletlenül, egy diplomáciai fogadáson, még a 80-as évek elején. A következő híradás Sótonyi József filmrendezőtől származik, aki egy másik munka mellett Murányiról is forgatott egy portréfilmet New Yorkban. Ezt követően e sorok írójának is többször volt alkalma találkozni Joe bácsival a lakásán, először 1986-ban, majd egy maratoni hosszúságú, összesen közel 8 órás interjút rögzíteni (több részben) kazettára. Joe elvitt néhány próbára és fellépésre, legtöbbször Terry Waldo zongorista zenekarával, de gyakran híva őt az ismert gitáros Marty Grosz, a budapesti fellépéseiről nálunk is jól ismert Eddie Davis és felesége Cynthia Sayer banjo-sok. 1989-ben meghívást kapott a Salgótarjáni Nemzetközi Dixieland Fesztiválra és a hazai közönség személyesen is megismerhette.
Ettől kezdve gyakori vendég volt Magyarországon. Joe Murányival még 1989-ben készítettem egy interjút, amely a Magyar Zeneművészek Szövetségének, Jazz című folyóiratában jelent meg és ha vázlatosan is, de ad egy rövid áttekintést Murányi pályafutásáról. Az azóta eltelt kb. 23 év alatt felnőtt egy újabb jazz iránt is érdeklődő generáció, talán a számukra sem érdektelen ez az alább látható réges-régi írás.
Az interjúban nem szerepelt, de Murányi úr büszke volt „matyó” származására és azt rendszeresen emlegette. Elmesélte, hogy szülei Mezőkövesdről vándoroltak ki az Egyesült Államokba, valamikor az 1920-as évek elején és egy Ohio-i kisvárosban, Martins Ferry-ben telepedtek le. A családnak volt egy felhúzható gramofonja és néhány otthoni lemeze. Magyarnóták, indulók és egy sláger, amely végigkísérte egész életén. A sláger címe: „Ott fogsz majd sírni, ahol senki sem lát”… Utóbb velünk nyomoztatta ki a szerzőket: Kola József és a szövegíró: Szenes Andor. Ezt a dalt egyenértékűnek tartotta Bechet „Petite Fleur” című darabjával és bárkivel is lépett fel, ezt ha csak tehette, eljátszotta. Az Orient Dixieland Jazz Band-del is eljátszotta Salgótarjánban. A kisvárosból nemsokára New Yorkba költöztek, ahol elkezdte a középiskolát, édesapja pedig házmester lett. A számítás végülis nem vált be, özvegy édesapja hazatelepült Mezőkövesdre, ő pedig önerőből elvégezte a Columbia Egyetemet. A részletek és a zenészkarrier egyes állomásai az interjúból megismerhetők. Jellemző, hogy Leonard Feather, az Encyclopedia of Jazz nagytekintélyű társszerzője Murányiról szóló szócikkében, a hangszereinél a klarinét és szaxofonok mellett megemlíti azt, hogy tárogatón is játszik. Azt talán nem mindenki tudja, hogy Joe, miután megismerkedett az itthoni viszonyokkal, vásárolt egy parasztházat Mezőkövesden, ahol hamarosan díszpolgári kitüntetésben részesítették. A 80-as évek második felében a tradicionális jazz iránt nálunk is feltámadt az érdeklődés. 1989-ben alakítottam az Orient Dixieland Jazz Band-et, és még nem volt egy éves a zenekar, amikor elkészítettük Joe Murányi vendégszereplésével az első nagylemezt, amelyet a New Orleans-i Jazzology kiadó tulajdonosa, G. H. Buck adott ki. Az Orient Banddel egy országos turnén is résztvett és két további antológián is szerepelt, amely a Salgótarjáni Dixieland Fesztiválok anyagából válogatott. Mint utóbb kiderült, Buck úr nagy tisztelője volt Joe Murányinak, aki sok-sok felvételét támogatta és terjesztette. Ilyenek pl. a „Louisiana Repertory” albumai, amelyek különös gonddal szólaltattak meg a kezdetekből megmaradt kéziratokat, de kiadta a Classic Jazz Quartet összegyűjtött felvételeit és egy centenáriumi Armstrong kiadványt is, amelyben az Armstrong zenekar még fellelhető egykori tagjai kaptak szereplési lehetőséget.
Joe Murányi ettől kezdve szinte valamennyi hazai tradicionális zenekarral szerepelt, amikor csak kedve tartotta. 1991-ben egy eddig szokatlan nagy vállalkozás részese lett, amikor Mike Vax amerikai trombitással együtt, kulcsszereplője lett a Benkó Dixieland Band Karácsonyi Miséjének. A lemez, egyebek mellett azért is feltűnést keltett, mert az egész misét a zenekar tagjai és Berki Tamás komponálták. Ezután a hazai fesztiválok állandó vendégeként játszott és hangfelvételeket készített a Molnár Dixieland Banddel, a Bohém Ragtime Banddel, a Hot Jazz Banddel, a Budapest Ragtime Banddel, a Jazz Steps-szel, a Storyville Jazz Banddel és néhány, ezekre a felvételekre alakult külön formációval is. Amikor Bánkon elkészült Győrffy Lajos szobrászművész. Louis Armstrong szobra, az évente megrendezett jazzfesztiválok házigazda szereplője volt, amíg egészségi állapota engedte az utazást és fellépéseket.
Befejezésül szeretnék emlékeztetni arra, hogy Joe Murányi kitűnő és fáradhatatlan anekdotázó volt, aki nagyon hosszú pályafutása alatt számtalan hírességgel, világsztárral szerepelt és őt is a tradicionális jazz élvonalában tartották számon. Történetei felölelték az egész jazztörténetet nemcsak a hagyományos jazz, hanem a be-bop korszakot is szereplőként élte át. Valamennyien csak sajnálhatjuk, hogy az általa tervezett Armstrong kötet, a megélt történetekkel, amelyen hosszú évek óta dolgozott, csak néhány fejezetig jutott el és most már valószínűleg senki nem fogja befejezni. Pedig volt cédulakatalógusa, külön évtizedek óta összegyűjtött prospektusai, fotói, kiadatlan hangfelvételei és saját orsói beszélgetésekről és kiadatlan zenékről, ezenkívül adós maradt saját történetével is.
Hiányozni fog sokunknak, aki csak kapcsolatba került vele, vagy hallotta játszani.
Budapest, 2012. április 24.
