Jazz-múltidézés – Nagykanizsa – Dr. Beke Árpád, avagy a trombitáló fül-orr-gégész
1981-ben jártam először Nagykanizsán, azóta ismerem Beke Árpit, aki megszállottként küzdött a jazzért a déli végeken.
Amikor 1973 novemberében megrendeztétek az első "Nagykanizsai Jazzhétvége" elnevezésű, tizenegy együttest felvonultató koncertsorozatot, gondoltad-e volna, hogy ebből egy mai napig tartó jazzfesztivál kerekedik ki? Mi volt ennek az 1973 késő őszi hangversenynek az előzménye?
1972 szeptemberében alakult meg hivatalosan a jazz klub Nagykanizsán. A Dália utána az országban Pécsen működött egy színvonalas, tetemes létszámú, melynek munkájába a kezdettől bekapcsolódtam. Az itt szerzett tapasztalatok és gyarapodó számú hanglemezgyűjteményem, magnófelvételeim, gyakorló zenészbarátaim érdeklődése sarkallt a kanizsai klub létrehozására. A lakásom befogadóképessége szűknek bizonyult a baráti zenehallgatásra, beszélgetésekre, ezért helyet kerestem, ahol megfelelő feltételek adódtak a jazz klub megalakítására. A Fegyveres Erők Klubja (FEK) adott otthont számunkra. Ez a művelődési intézmény hétvégeken élő zenével szórakoztatta közönségét. Itt kiváló muzsikusok játszottak, és ahogy a dolog jól ismerős, az esti tánc végeztével más helyekről is érkező zenészek részt vételével jóízű örömzenék szóltak hajnalig. A FEK akkori parancsnoka, Debreczeni Attila széles látókörű népművelő volt és hathatósan segítette a klub munkáját. Kezdetben 30-40 érdeklődőből állt a klubtagság, majd egyre több középiskolás diák csatlakozott hozzánk. Számos közülük zeneiskolás volt. A zeneiskola tanári karából többen léptek be klubunkba.
Az első jazz hangverseny Nagykanizsán a Szekszárdi Jazz Trió közreműködésével a helyi zeneiskola hangversenytermében rendeztük meg telt házzal. A FEK nagy termében jazz témájú filmeket vetítettünk. Vendég előadókat is hívtunk. Többek között Juhász Előd, Gonda János, Simon Géza Gábor, Pál Sándor volt a klub megalakulásának első évében nálunk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a Magyar Rádió akkori szerkesztőjével, Kiss Imrével?
Az Alba Regia Jazz Fesztiválon felvettük a kapcsolatot Kiss Imrével, azzal a szándékkal, hogy Nagykanizsán is rendezhessünk fesztivált, a Magyar Rádió társszervezésével. Kiss Imre nyitott volt, tudott klubunk tevékenységéről. Még az indulásunk évében nagy sikerű, telt házas hangversenyen a Benkó Dixieland Band szerepelt a FEK Jazz klubban. A Benkó Sándor által szerkesztett Jazz híradó is hozzájárult klubunk országos híréhez.
Kiss Imre segítségével, a Jazz-hétvégék sikerének felmérése céljából próbahangversenyeket rendeztünk. A Ki-Mit-Tud győztes Interbrass együttes, a prágai fesztivál Európa-Klasszikus címét elnyerő Molnár Dixieland és a Szakcsi Lakatos Béla, Ráduly Mihály, Kőszegi Imre, Babos Gyula és Orszáczky Miklós alkotta formáció, a Rákfogó szerepelt az akkori, legnagyobb befogadóképességű Úttörő Házban, mely zsúfolásig megtelt.
Miért éppen 1973 novemberében rendeztétek az első Jazzhétvégét?
Zalavári Gyula, az akkori városi tanács művelődési osztályvezetője, aki később a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatója lett 1976-ban, és helyet biztosított a továbbiakban jazz klubunknak, a Kanizsa Jazz együttesnek, a jazz fesztiváloknak és egyéb hangversenyeinknek nagy kapacitású színháztermében, valamint Kiss Imre, Debreczeni Attila és jómagam döntöttük el, hogy 1973 őszén megrendezzük a Nagykanizsai Jazz-hétvégét. Azért novemberre esett a választás, hogy ne ütközzék az időpont más rádiós rendezvényekkel és a Debreceni Jazz Napokkal. Úgy terveztük, hogy a fesztivál a további években is megrendezésre kerüljön. Tervünket erősítette, hogy a jazz klub taglétszáma meghaladta addigra a 100 főt, és mozgalmunkhoz több városi és városkörnyéki vállalat támogatólag csatlakozott. A szponzorok segítéségével szerveztük meg más-más helyszíneken, pl.: az éjszakai jam session-öket, melyek színesítették a jazz hétvégék programját.
Volt már azt megelőzően is kapcsolatod a zenével? Egyáltalán, hogyan kerültél kapcsolatba a jazzmuzsikával?
Polgári családból származom. Famíliámban többen képzett zenészek, nagyapám konzervatóriumot végzett építészmérnök volt és a Műegyetemi Zenekar karmestere. Nővérem zongoratanár, a kanizsai zeneiskola igazgatóhelyettese volt anno jazz klubunk működésének kezdeti éveiben. Én 6 évesen kezdtem el zongorát tanulni. 12 évesen áttértem a trombitára. Tanárom Arnberger (Stefan) Rudolf, bécsi származású zeneszerző volt, aki a némafilmek idején zongorán zenei aláfestéseket játszott. Kiváló ragtime interpretátor volt. Tőle hallottam először Scott Joplin „The Entertrainer” című szerzeményét. Kamaszkoromban a rádiót bújva hallgattam az Amerika Hangja Willis Conover szerkesztette jazz-adásait. Középiskolás koromban, mint ahogy egyetemistaként is, különféle zenekarokban játszottam. A Pécsi Orvostudományi Egyetem együttesével 1959-ben elnyertük az Egyetemek és Főiskolák Országos Kulturális Seregszemléjén a tánczene kategóriában, megelőzve a Bergendy zenekart, az első helyezést. Repertoárunk főleg swing-stílusú örökzöldek voltak. Egyéb zenekarokban is játszottam, még a vendéglátóiparban is. A Pécsi Jazz Klub által szervezett hangversenyeket követő örömzenéken szerencsém volt Kertész Kornéllal, Zágon Ivánnal, Radics Gáborral jam-elni.
Az egyetem elvégzése után a nagykanizsai kórház dolgozója lettem. Itt 1988-ig fül-orr-gégészként gyógyítottam a betegeket. Szorgalmasan gyűjtöttem a jazz lemezeket. A 60-as évek végén összeismerkedtem a kiváló katonazenész-szaxofonos Ámon Istvánnal, akinek vezetésével megalakítottuk a Kanizsa Jazz Együttest. A zenekarban rajtunk kívül két üzletzenész (Pálfi Attila - zongora, Illés László – dob), és Gazdag István (bőgő) zenetanár volt az alapító tag. Játszott az együttesben többek között Folk Iván - gitár, Esze Jenő - zongora, Süle László - zongora, Gallusz György - zongora, Gróf Zoltán - harsona és Tiborcz Iván - szaxofon. A Kanizsa Jazz Együttes volt a klub állandó zenekara. Más városok jazz klubjaiban vendégszerepeltünk és innen hívtunk viszonzásul együtteseket. A kanizsai fesztiválon ez a zenekar nem lépett fel.
1973-ban (Mal Waldron, Albert Mangelsdorff) és 75-ben (Attila Zoller) már voltak neves külföldi zenekarok és szólisták is, de a hazai élvonal mellett főleg a "baráti országokból" (Csehszlovákia, NDK, Lengyelország, Jugoszlávia, Bulgária) jöttek a fellépők. Az első öt évben maximum osztrákok képviselték a nyugati jazz zenét. Ez tudatos volt? Neked volt beleszólásod a program összeállításába?
A Jazzhétvégék programját mindig Kiss Imre állította össze. Javaslatainkat elfogatta, de az ő döntése volt a végső. A vendégzenekarokat- és szólistákat az Interkoncert közreműködésével hívtuk. A műsorpolitika tulajdonképpen esetleges volt. A közelben turnézó együtteseket, szólistákat, a szomszédos országokból meghívott zenészek részvételét az aktuális anyagi helyzet motiválta.
1978-ban aztán jött az első, jazz-történeti jelentőségű amerikai "fecske", Teddy Wilson személyében. Ki finanszírozta a Rádió által benyújtott programot?
A fesztiválokat a városi tanács (polgármesteri hivatal), a Magyar Rádió és a szponzorok finanszírozták. Teddy Wilson legendás zongoraművész 1978-as kanizsai fellépését az USA nagykövetsége intézte. Nekem jutott megtiszteltetésül, hogy a 66. születésnapján köszöntsem.
Mettől-meddig vezetted a helyi jazzklubot?
A jazz klubot 1972-től 1988-ig vezettem. Rendszeres programjaimon a jazz történetét a Világsztárok ABC-ben , a Jazz gyökerei és kapcsolatai előadássorozatot én szerkesztettem és adtam elő. A Magyar Jazzfederáció tagjaként az egyik dunántúli regionális központját irányítottam.
Meg kell említenem, hogy a fesztiválok lebonyolításában is közreműködtem. Fogadtam az együtteseket, szálláshelyükre kísértem, vendégül láttam egyik másikat, étteremben vagy a lakásomon, stb. A jam-session-ök szervezése, lebonyolítása az én feladatom volt.
Mint már említettem, Kiss Imrével a székesfehérvári fesztiválon ismerkedtünk össze. Meghívott a rádióba, itt megbeszéltük, hogyan tudjuk egymás munkáját segíteni. Hanglemezeket, hangfelvételeket, és mozifilmeket kölcsönzött klubunknak, cserébe folyamatosan gyarapodó hanglemezgyűjteményemből műsoraihoz rendelkezésére bocsátottam jó párat. A Jazz Világa című műsorába lemezbemutatókkal, élménybeszámolókkal szót kaptam. Kiss Imre révén ismerkedtem össze a lengyel Josef Balczerak, a szlovén Alexander Scale és az amerikai Wilis Conover szakemberekkel. A varsói, prágai, pozsonyi, ljubljanai, fesztiválokon, mikor lehetőségem adódott, tapasztalatszerzés végett is, hallgatóként jelen voltam. Itt sikerült további ismeretségekre szert tennem.
Kaptál-e valaha állami kitüntetést? És annak volt-e köze a nagykanizsai jazz-élet elindításához, majd életben tartásához?
Kultúraterjesztő és szervező munkámért 1982-ben megkaptam a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Ezzel ismerték el a jazz klubban és a fesztiválok rendezésében, lebonyolításában végzett tevékenységemet.
A vidéki városok közül Nagykanizsán indult először a zeneiskolában jazzoktatás. Több zenekar alakult városunkban, például az 1987-es jazz-karácsonyon 12 formáció szerepelt.
A fesztiválsorozat 25. évfordulóján (1998) a Nagykanizsáért Alapítvány díszoklevelét és egy zalaegerszegi szobrászművész bronzszobrát kaptam meg.
A 30. évfordulón (2003) az önkormányzat adományozta Kiss Imrének és nekem a Kanizsa Városért (Pro Urbe a nagykanizsai kitüntetés pontos neve) aranyozott plakettjét.
A rendszerváltás óta mivel foglalkozol? A zenétől teljesen elszakadtál? Szoktál például koncertekre járni?
A rendszerváltozás után sem szakadt meg a kapcsolaton a jazz-zel. 1988-tól Vas megyében élek, orvosként jelenleg is praktizálok. Továbbra is gyűjtöm a jazzlemezeket. A kanizsai fesztiváloknak csaknem rendszeres látogatója vagyok. A szombathelyi Lamantin Jazz Fesztiválokat, Big Band fesztiválokat látogatom. A körmendi zeneiskola igazgató-zongoratanárával úgynevezett nosztalgiaeseteken, más zenészek kíséretében szoktunk szerepelni.
A családi zenei vonal sem szakadt meg. Két fiam van. Mindkettő trombitán játszik. Az idősebbik, Donát 6 évig tanult, a kisebbik, Zalán jelenleg még tanul a trombitaszakon és szereti a jazzt.
